„Buda s az Alföld hódol a töröknek

            százötven évig. Nincs a honi rögnek

             tenyérnyi síkja, mit vér nem borít.”

                              (Szenrimrei Jenő: Mohács után)

   A  török háborúk és a hódoltság 150 esztendeje a magyarság legnagyobb történelmi megpróbáltatása volt, így településünket is többször feldúlták, kifosztották a törökök, hiszen az több olyan fontos közlekedési út mentén terült el, amelyeket a törökök előszeretettel használtak. Itt haladt el a szalacsi só útja, a szalárdi út (via transiens de Zalard), és a nagy szatmári út (via magnae de Zothmar).

A veszedelem különösen az 1526-os mohácsi vész után nőtt meg.  A törökök elfoglalták az egész Bánságot és a Körösök vidékét. A szentjobbi vár behódolásával Érmihályfalva is a törökök birtokába került, az 1570-es évektől kezdve a töröknek is adózott. A megmaradt feljegyzésekből olvassuk, hogy 1587-ben a Szatmár felé vonuló törökök Domahidán, Nagykároly mellett vertek tábort 3 napig és zsákmányszerző portyájukon Mihályfalvára is eljutottak. /1/

Érmihályfalva, Értarcsa és Tyúkszerapáti községekből 440 embert hurcoltak el örökös rabságra. Felégették az egész községet. Aki megmenekült  hosszú évekig a dihenesi erdő lápjaiban húzta meg magát, állandóan félve a törököktől. (képünön a Móka ma).  

 A törökök  a templomot is felégették, tornyával együtt. A torony ledőlt és a domb alján folyó Móka patakba zuhant annak harangja. A legenda szerint évek múlva éjfélkor megszólalt a harang a Móka patakban. A harangzúgást meghallották a dienesi erdőkben, mocsarakban bujkáló mihályfalviak is. Nekibátorodtak és visszatértek otthonaikba. A patakból kiemelték a harangot, megépítették a templomot  és újjáépítették a falut. /2/

         A falu, a templom és  a torony felégetésének, a harang Mókába zuhanásának idejéről több feltételezés is van. Duka János: Az elsüllyedt kincs című könyvében ezt írja: „Az esemény megtörténhetett, csak az időpontja bizonytalan. Több mint valószínű, hogy II. Rákóczi György idejében játszódott le, mégpedig 1658-ban, amikor a tatárok Székelyhíd alatt  felkoncolták a nádas szigeteire menekült lakosokat (…) a megmaradt lakosságot rabszíjra fűzve elhurcolták. E bosszúálló had törhetett  rá a közelben fekvő Érmihályfalvára is. Ennek emlékét őrzi a monda.” /3/ 

Az időpont tehát bizonytalan, de a monda a mai napig ismert. „Sok száz évvel ezelőtt, amikor a török pusztította az országot, nem kímélte a mi vidékünket se. Tőlünk s a környező falvakból több mint 400 embert hurcoltak el, sokat pedig megöltek. Nem kímélték a templomot sem, felgyújtották. A magas dombon álló templom és tornya hatalmas lánggal égett, míg végre ledőlt. A harang nem olvadt el, hanem belehengeredett a domb alján folyó Móka patakba, itt rejtőzött évekig. Míg a falu népe a közeli dihenesi erdő, a jégerfás, zsombékos lápokban bujkált. Így ment ez sok éven keresztül. A török portyázások miatt a nép nem mert előjönni rejtekéből, pedig sokat szenvedtek ott éhségtől, betegségtől. Nagyon vágytak haza, de nem lehetett.

Az ellenség miután mindent elpusztított, kezdett elmaradni a környékről. Egyszer, egy sötét éjszakán különös dolog történt. A lápokon, erdőkben bujkáló, hazavágyó nép harangzúgást hallott. A harangzúgás egyre hangosabb, egyre erősebb lett, és olyan szívhez szólóan szólt, hogy a bujdosók nem  tudtak ellenállni hívogató szavának. Nem törődve az esetleges veszéllyel, elindultak a harangzúgás felé. Mentek, mentek a hang irányába, míg a romokban heverő templom mellett találták magukat. Akkor vették észre, hogy az ősi harang szól olyan hívogatóan a Móka patakban. A harang szavából megértették, hogy már nincs itt az ellenség, így mindenki előbújt rejtekéből.” /4/

(A plakett Szilágyi Ferenc Hubart munkája)

         A temesvári basa csapatai is gyakran indultak  zsákmányszerző portyára, így 1583-ban 7 települést égettek fel az Érmelléken. A falvak  felkészültek a védekezésre. A mocsarakban kiépítették a szigeteket összekötő titkos utakat. Csapdákkal, kihegyezett  karókkal látták el a vizesárkokat. A mocsarak szigetein levő karámokat megerősítették. Az érmelléki mocsárba  menekült nép többsége megmenekült, átvészelte a 150 éves  török uralmat. A törökök nem is mertek mélyen behatolni a mocsárvilágba. Ha kisebb portyázó csapatok bemerészkedtek, onnan többet ki nem jöttek. /5/ mocsaras  4.kép .

 Erről a Bihari népmondákban is olvashatunk: „Ez még abban az időben történt, amikor a törökök világuralkodók akartak lenni, Mihályfalvának pedig csak 48 lakosa volt. Mikor a lakosok meghallották, hogy a törökök Mihályfalva fele jönnek, elbújtak a grófi nádasba. Volt két fehér ökrük, azokat is hozták magukkal. Az ökrök éhesek voltak és legelészni kezdtek  a nádasban. A törökök felfigyeltek a zajra és  elindultak annak irányába. Mikor meglátták a két nagy fehér ökröt meglepődtek, vagy inkább megijedtek tőlük, de még a két ökör is a feléjük  közeledő turbános, bőgatyás törököktől. Keservesen bőgni kezdtek  és szaladtak a törökök felé.  Ettől aztán a törökök úgy megijedtek, hogy szanaszét szaladtak és többet nem mertek arra a helyre menni.”/6/

A törökök zsákmányszerző harácsoló módszereit a lakosok leleményességgel igyekeztek ellensúlyozni. A Derék utcán, de valószínű, hogy másutt is, az emberek agyaggal kitapasztott vermeket ástak, amiket ki is égettek s ezekben dugták el a gabonát. Jöttek a törökök, felásták az udvart, a kertet, de semmit sem találtak./7/

1552-ben az összeírások szerint Bihar vármegye nyilvántartásában Nagymihályfalván birtokos volt Patócsy Gáspár, özv. Esztáry Farkasné és Tóthőry Kristóf összesen 14,5 portával. Szabolcs vármegyei nyilvántartás szerint birtokos itt  Nagy Myhalfalván: Kállay Vitéz János és Verebélyi János  összesen 7 portával. /8/   

         A törökök kemény adóval  terhelték meg a föld népét.  A nekik is adózó lakosságot összeírták, nyilvántartották. Az 1572-1573-as török defteri  nyilvántartás szerint 23 ház  és a templom van nyilvántartva településünkön. /10/

”Kik voltak Érmihályfalva lakosai a XVI. században” címmel  honlapunkon megjelent írásunkban az akkor élt lakosság neve fel is van sorolva – az írás ide kattintva érhető el.

    A szalárdi siralmas krónika szerint a váradi vár elfoglalása után az Érmellék községei, így Érmihályfalva is csaknem teljesen elpusztult. Amikor 1692-ben összeírták a megye lakosságát (a korabeli dokumentum egyik oldala képünkön), településünkön összesen 8 családot találtak, ami kb. 41 lélek. Ők a következők: Kovács János, Jó Miklós, Daras Mihály és testvére, Törős János, Öttvös Márton, Szászku László, Karászi Mihály  és Gyöngyösi Mihály  lelkipásztor. /11/

         Befejezésül ezekre a nagy időkre emlékezve Szilágyi Ferenc Hubart: Az érmihályfalvi öreg harang című versének részletét idézem:

  ”Harang kondul ma is fenn a nagy toronyban,

  átvészelte immár ötszázhúsz év gondját,

  zengő ritmusára hívők szíve dobban,

  hangjában az ősök élő szava bong át.”

Felhasznált irodalom:

 1,7,  Lajos Miklós írásai az Érmihályfalvi figyelőből 1997.6.sz.

2.  Dr.Andrássy Ernő: Hronicon Nagmihaltum 3.old.

3.  Duka János  Elsüllyedt kincs 29.old.

4.  Beszéli a világ…történelmi mondák 174.old.

5.  Benedek Zoltán: Érmellék 54. és 298 old.

6.  Bihari népmondák

8.9  Mezősi  Károly : Bihar vármegye a török pusztítás …246.old.

10.  Velics-Kamerer :A magyarországi török defteri összeírások

11.  1692-es összeírás Possessio Mihalyfalva

                                       Kovács Rozália   2016.    

                                                 (Fotók: Toroczkai Károly)