Dobos Gábor Diószegen született 1836-ban, életéről hiteles adatok nem maradtak fenn, csak amit a róla szóló történetek, dalok mondanak el nekünk, halálának helye, ideje is ismeretlen. Életéről, tetteiről számtalan dal, ballada, igaz vagy csak annak vélt történet, mese maradt fenn.

„Nem volt büszkébb betyár az Érmelléken, mint Dobos Gábor. Nemhiába született ezen a vidéken, üsmert minden nádast, minden erdőt, ami szállást adott a szegínylegénynek, és ami elrejtette a zsandárok elől. Azír megesett, hogy lépre csalták űkelmét és bilincset tettek a kezire, ám űkelme olyan erős ember vót, hogy hamarosan összetörte a bilincseket, azzal uccuneki, nádak erek, bevetette magát a nádrengetegbe, és bottal üthették a nyomát. Minden bokor szállást adott neki, de rejtették szegíny emberek is, akiken mindig segített, és akikkel szívesen megosztotta a gazdagoktól zsákmányolt javakat.”

          (Duka János: Elsüllyedt kincs 38.oldal)

„ Nemcsak Paptamási férfinépsége látogatta a híres-neves Benke kocsmát, hanem többször megfordult ott a Sárrét, a Hajdúság, az Érmellék nagy hírű betyárja Dobos Gábor is. Diószegen került rabláncra 1875-ben, ám szabadulása után sem lett gyóntatópap leánynevelő intézetben, hanem folytatta kalandos életét…Néhai Sárközi György kocsmáros előbb a Szigeti kocsmát bérelte, a három éves bérleti idő után készen állt a Benke kocsma, ahol bort, pálinkát mért, de kávémérésre szóló engedélye is volt…Dobos Gábor gyakran megfordult a kocsmában cimborái társaságában. Feltűnő volt, hogy néha csak németül beszéltek és ilyenkor Dobos Gábor csak kávét kortyolgatott. A kávét maga őrölte a csavarokkal a söntéshez rögzített kávédarálón. Csak a kiváló minőségű gyöngykávét fogyasztották. Egy-egy ilyen ártatlannak tűnő kávézgatás után fizettek, majd köszönés nélkül távoztak. A pandúrok sejthettek valamit és egy alkalommal meg is lepték a betyárokat, de azok a váratlan, súlyos helyzetekhez edzetten még idejében kiosontak és a létrán át felszaladtak a padlásra. Fegyverük volt, vakmerők voltak.

– Jó estét kocsmáros úr! – léptek be pandúrok.

– Jó estét! – keresnek valakit?

– Dobos Gábort keressük!

– Az nincs itt, láthatják!

– Vajon nem ment fel a padlásra?

– Nézzék meg én megengedem!

– Nohát menjünk: maga megy elől, mi meg utána!

– Én bizony nem, nem én keresem őt, hanem a pandúr urak!

A pandúroknak rossz emlékeik lehetnek Dobos Gáborról. Felfogták, hogy a bot boldogabb vége a betyár kezében van, és aki fellép a padlásra, nem viszi el szárazon!”

          (forrás: Paptamási címszó, internet)

„Nem messze van ide Kismargitta, közepébe van egy cifra csárda, abban mulat két betyár magába. Amott jönnek nyolcan a zsandárok.

– Jó napot te cifra kocsmárosné, hát ez a szürke paripa kié?

– Dobos Gábor ennek a gazdája, bort iszik a Koponya csárdába.

– Küldje ki hát ennek a gazdáját, nem bántjuk ma, ha megadja magát.

– Ki se megyek, meg sem adom magam, kinek tetszik vigye el a lovam. A lovamat nem annyira bánom, csak a nyerget meg a kantárt sajnálom. Nyereg alatt a bugyellárisom, abban nyugszik százezer forintom. Nyerget teszek kis lovam hátára, töltött pisztolyt a szűröm ujjába.

– Gyertek ide vármegye kutyái, megrövidül éltetek órái.”

           (Hegyközszentmiklós-i 1980 –as gyűjtés, Dobos Gábor búvóhelye)

„A szegedi fegyház fala de sárga, oda vagyon Dobos Gábor bezárva. Sárga lakat van a kezére zárva, most bánja, hogy mit tett betyár korába. Zöld asztalon gyertyavilág hamvadzik, Dobos Gábor mellette szomorkodik.

Dobos Gábor ne szomorkodj, gyere ki, gyászruhába van a babád ideki.

Kis pej lovam a csárda előtt kesereg, azt se tudja, hogy rajta van-e a nyereg.

Adjál szénát, adjál zabot eleget, még az éjjel a rózsámhoz elvihet.

Ha felülök én a kis pej lovamra, arany patkót veretek a lábára.

Kovács legény, csak azt véssed reája, hogy nincsen zsandár, ki érhet a nyomába.”

       (Dobos Gábor balladája Kalotaszegi gyűjtés)