– az áruk közül a gyékény kenyeres kosarak és a gyékényből készült más árukat, a libatollból készült kenőtollat, a nád virágjából készült pókhálózót említették;

– ruhakészítő iparosok is voltak, surcot (kötény), olcsóbb munkaruhákat árultak „cájgból”;, régi szőtteseket is lehetett kapni. Voltak akik drukkolt (előre kirajzolt) falvédőket árultak, amit otthon kivarrt a szorgalmas háziasszony;

– a tejet, tejterméket, tojást sok esetben a környékbeli falukból hozták, de helyiek is árultak, a majorság, az apró szárnyasok eladása is jelentős volt (egy pár rántani való csirke akkor 25 lejbe került), a vetőmagvakat harisnyából kialakított kis zsákocskákból árulták, jó minőségű pirospaprikát újságpapírból csavart kis tartókban lehetett kapni. Zsákból árulták a búzát, lisztet, hántott kukoricát;

– a kertészkedők friss tavaszi primőröket árultak. A palánták mellett az árvácska, a százszorszép, a nefelejcs, a krizantém és más évelő, vagy egynyári virágtövek nagy választéka volt a felhozatal;

– szóba kerültek az akkori fuvarosok, szekeresek, a kosárkötők (kaskötők), azok az akkori kocsmák, vendéglők, ahol áldomást lehetett inni a jó vásárra, ennek mentén település “fura alakjai” is szóba kerültek.

Összefoglalóként újra elmondtuk, hogy öregjeinket kell megkérdezni a vásárokról, piacokról. Ugyanilyen fontos lenne a város régi lakosairól, a régi eseményekről való fényképek felkutatása, hogy a helytörténeti munkában ezeket is fel tudjuk használni.

Kovács Rozália