2014. February 21.
A nagyváradi Szigligeti Színház művésznője, Molnár Júlia szerda este mutatta be Karády Katalin-estjét, emlékezve arra, hogy 30 éve kezdődött színművészeti pályája. Az emlékezetes eseményen ott volt Jock Evelin diák, aki alább megosztja velünk élményeit.
Molnár Júlia előadása a PKE dísztermében (a szerző fotói)
“Csak megnézném, hogy kék-e még az ég, / És van-e még magyar dal Váradon?” – énekelte az ünnepelt hölgy, Molnár Júlia február 19-én este a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. ![]()
Egyszerű a kérdés, persze, hogy van. A magyar dalok sosem halnak ki, s velük együtt az igazi dívák, mint Karády Katalin sem. Emlékezetünkbe vésődött a “láng tüzeként, rubinként”, ahogy azt a kívülálló mesélő, Meleg Vilmos is említette. A művésznő éneklés közben visszaadta annak korának az egyediségét, színét – ezt bizonyította a dúdolgató közönség is. A szenvedélyesen éneklő, “örökzöld” színésznő, Molnár Júlia most is, mint mindig megmutatta, hogy színpadra született, hogy minden egyes érzelmet át tud adni a csillogó szemű nézőknek. A terem tele volt, még a karzatban is voltak, s az előadás végeztével több csokor virággal fejezték ki elismerésüket.
Készítettem egy interjút a jubiláló színésznővel, aki örömmel válaszolt.
Először megkérdeztem, miért döntött úgy, hogy színész lesz?
– Igazából gyermekkoromban nem jártam szavalóversenyre vagy hasonló rendezvényekre, de mindig vonzott az irodalom és az olvasás. Úgy érzem, hogy ez egy nekem való munka, mást nem is nagyon tudtam volna elképzelni.
Második kérdésem, amire a legkíváncsibb voltam: megbánta-e, hogy színész lett?
– Nem bántam meg, de a színészethez tartozik egy recept, amit jó, ha ismer az ember. El kell fogadnunk, hogy a színészi élet nem könnyű, 40-50%-a csak a tehetség, a többi az önállóságon és a lelki erősségen alapszik.
Utolsó kérdésem volt, hogy milyen érzés immár harminc éve a színpadon lenni?
– Nem éreztem hosszúnak ezt a periódust, hiszen nagyon élveztem. Nagyon szeretem a szakmámat és úgy érzem, megvan bennem a kellő alázat, ami szintén egy fontos “hozzávaló” a színészet receptjéhez.
Az interjú után a művésznő megvendégelte a hű közönséget, ezernyi ismerős arc bukkant fel, s meglepetésére sok fiatalabb személy is. Úgy érzem, pompásra sikeredett az este, és remélem, hogy a következő előadásra, a Kutyakaparóra is el tudok menni.
Készítettem egy interjút a jubiláló színésznővel, aki örömmel válaszolt.
Először megkérdeztem, miért döntött úgy, hogy színész lesz?
– Igazából gyermekkoromban nem jártam szavalóversenyre vagy hasonló rendezvényekre, de mindig vonzott az irodalom és az olvasás. Úgy érzem, hogy ez egy nekem való munka, mást nem is nagyon tudtam volna elképzelni.
Második kérdésem, amire a legkíváncsibb voltam: megbánta-e, hogy színész lett?
– Nem bántam meg, de a színészethez tartozik egy recept, amit jó, ha ismer az ember. El kell fogadnunk, hogy a színészi élet nem könnyű, 40-50%-a csak a tehetség, a többi az önállóságon és a lelki erősségen alapszik.
Utolsó kérdésem volt, hogy milyen érzés immár harminc éve a színpadon lenni?
– Nem éreztem hosszúnak ezt a periódust, hiszen nagyon élveztem. Nagyon szeretem a szakmámat és úgy érzem, megvan bennem a kellő alázat, ami szintén egy fontos “hozzávaló” a színészet receptjéhez.
Az interjú után a művésznő megvendégelte a hű közönséget, ezernyi ismerős arc bukkant fel, s meglepetésére sok fiatalabb személy is. Úgy érzem, pompásra sikeredett az este, és remélem, hogy a következő előadásra, a Kutyakaparóra is el tudok menni.
Jock Evelin ![]()
IX.A. (Nagyváradi Ady Endre Líceum)