Az Őszi Kulturális Fesztivál keretében Csuja Imre Jászai-díjas érdemes művész egy újabb Ady-összeállítással, egy trilógia második részével érkezett a kultúrházba kedden este, melynek címe: Csodálatos képes rettenetek – Ady-est 2. (A műsor részletes leírása ide kattintva olvasható.) Közreműködött Jelinek Bözske (a plakáton látható helyesírás szerint), illetve Balázs Barnabás hegedűn, aki az előadás zeneszerzője is

A nézőtéren mintegy 80-an foglaltunk helyet, a hallgatóság kétharmada diák volt. Gyanítom, az iskolában beígért tízesek és plusz pontok hatottak serkentőleg az ifjúságra, hiszen jórészük érdeklődését inkább a mobiltelefonok kötötték le – erről árulkodtak a folyamatosan világító képernyők, illetve a hegedűszóval néha kórusban megszólalt csengőhangok.

Apropó érdeklődés, a versekből összeállított műsor mindig kihívás előadónak, hallgatóságnak egyaránt: le tudja-e kötni a publikum figyelmét a színész egy fél vagy egy egész órán át, netán annál is tovább? Ráadásul úgy, hogy – mint esetünkben történt – minimális díszletet (három széket) használ, a verseket mintegy párbeszéd-szerűen mondja a két előadó, közben a zenész “aláfesti” vagy inkább “megtámasztja” a mondanivalót.

Adyt érteni, szeretni – már ez is egy vízválasztó, értelmezéséről már nem is beszélve. Ennek folyományaként mindenki más és másként élhette meg ezt az előadást is. Utána, beszélgetve néhány ismerőssel, megállapíthattam: volt, akinek tetszett, volt, akinek nem – nincs ebben semmi meglepő. A magam részéről éppen azt az átélést hiányoltam, amit egy ismrősöm ellenben elragadtatással vélt felfedezni. Míg nekem monotonnak tűnt az előadás, másnak gondolatokkal, érzelmekkel telinek. A magam részéről Balázs Barnabás hegedűjátékát találtam az előadás legértékesebbjének, látszott, hogy – ahogyan mondani szokták – a vérében van a muzsika, nem csak szólójátékában, de akkor is, amikor a színész szájáról olvasva annak rezdüléseit, kísérte az énekeket.

Apropó ének: ugyancsak saját vélemény, hogy a művészek éneklése, legalábbis ezúttal, nem tett hozzá az előadás színvonalához – persze lehet, hogy csak egy megfázás, vagy rekedtség, esetleg egyszerűen a fáradtság miatt.

Mint mondtam, ahogyan a verseket, úgy a versműsorokat is ki-ki a maga ízlése szerint értelmezi. Íme – ide kattintva – az előadás ezév márciusában, a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott bemutatójának kritikája.