A nagy közönségérdeklődés mellett megtartott est Wass Albert költő, író munkásságára épült, az ő verseiből nyújtott válogatást Boros Emőke, Meleg Vilmos, Szabó János és Varga István. A szavalókat Thurzó Zoltán kísérte zongorán, és így a komolyzenei kompozíciók érdekes szimbiózist alkottak a magyarság fájdalmát kifejező költeményekkel.
Összesen tizenhét vers és tizenegy zongoradarab csendült fel, és nem egy esetben némiképp meglepő zene-vers párosítások születtek.
A kevésbé meghökkentő párosítások között említhető A láthatatlan lobogó című vers megszólaltatása, melyet Erkel Ferenc: “Bánk Bán”; c. operából a „Hazám, hazám…”; áriájának zongoraátirata kísért, és a Dalol a honvágyhoz is jól illett Kodály Zoltán Székely keservese, de már szokatlanabb volt a Chopin, Schubert, Schumann zongoradarabok, vagy éppen J.S. Bach Goldberg variációnak részletét a Wass Albert költemények kísérőjeként hallani.
Kiemelném még, hogy a Nagypénteki sirató mellé Fr.Chopin: Mazurkája (Op.68, Nr.4) csendült fel, a Pogány újévi köszöntő és a Magyar cirkusz című versek hangulatát Bartók Béla Allegro barbaro című zongorakompozíciója erősítette, míg az Öregember imájához R. Schumann Traumerei című alkotása társult.
A szavalók nagy pátosszal adták elő a verseket, melyek a zenei kíséret nyomán melodramatikusakká váltak, és maga a zenei anyag is kevésbé tudott érvényesülni azáltal, hogy nem önmagában álló produkcióként, hanem Wass Albert költemények kísérőzenéjeként funkcionált.
Mindazonáltal az est sikert váltott ki a Lorántffy központot zsúfolásig megtöltő közönség körében.