“Ami soha nem vall kudarcot, az a szeretet”

“Ami soha nem vall kudarcot, az a szeretet”
2017. December 21.
Hálásak azok is, akik adnak, és azok is, akik kapnak - hangzott el a kultúrházban szerda este tartott ünnepségen.
/vlm/Image/Show/84/

Szerda délután tartották meg a kultúrházban azt a már hagyományossá vált ünnepséget, melyen alkalmi műsor bemutatása mellett megajándékozzák egyrészt a dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó Iskolaház gyerekeit, másrészt az általános iskola csoportjaiba és osztályaiba járó, nehéz sorsú családok gyerekeit. Az esemény súlyát emeli, hogy az ajándékozók között ott vannak az iskola kisebb- és nagyobb diákjai, az ő családjaik, a pedagógusok, illetve bárki, aki része akar lenni a jótékonysági akciónak. Idén is Felvinczi Erzsébet tanítónő, főszervező köszöntötte a megjelenteket, azokat, akik “eljöttek, hogy itt hagyjanak egy darabot a szívükből, hogy átadjanak egy kis szeretetet embertársaiknak”, majd az esemény mottóját idézte elénk: “Az egyetlen dolog, ami soha nem vall kudarcot, az a szeretet.” Hozzátette: “Hálával a szívemben állok most itt. Hála Istennek, hála Nektek, akik mindenben segítettetek. Hálásak akik kapnak, és hálásak azok is, akik adnak, mert azért is hála jár, hogy volt miből adnunk. Nagyon sok gyereknek készült mára csomag, kb. 70-nek, és sok új munkatárs is csatlakozott hozzánk – nekik most még egyszer megköszönöm.”

Ez után következett az ünnepi műsor, nagyrészben a megszokott rend szerint, vagyis fellépett a Csilinka gyerekkórus és a Furfangos Furulyások csoport (Darabont Aliz tanárnő irányításával), a Fürge Lábak néptánccsoport (vezetőjük Borbély-Simon Andrea), a római katolikus egyházközség ifjúsági zenekara Bara Dávid vezetésével, az Iskolaház gyerekcsoportja. Premierként állt színpadra a Zelk Zoltán Általános Iskola Dihenesi épületébe járó diákjainak kórusa Marozsán Csilla tanárnő karvezetésével. Első fellépésükről elmondható, hogy jól sikerült, a gyerekek fegyelmezetten, tanárnőjükre figyelve énekelték a karácsonyi dalokat.

Tanítványai fellépése előtt állt mikrofonhoz András Ildikó, az Iskolaház nevelője, aki Böjte Csaba szerzetes egy gondolatát idézte, aki a vezetése alatt álló gyerekotthonok nevelőinek mondta: mindannyian érezzék a felelősséget, azt, hogy feladatot kaptak, melyet mindenkinek a maga helyén kell ellátni. “Nekem könnyű dolgom van”, mondta András Ildikó, mert úgy érzi, sokan támogatják, minden gondjával segítő kezekre, nyitott ajtókra talál.

A műsor végeztével aztán elérkezett a program legizgalmasabb része: az ajándékosztás. Az ajándékkészítők előre tudták, kinek adják a meglepetést (fiúnak-e vagy lánynak, hány évesnek), így névre szóló csomagok kerültek a gazdáikhoz – bizonyára sokan lesznek közöttük, kiknek ezen az estén véget is ért az ajándékozás…

A szervezők ezúton is köszönik a támogatók, segítők, adományozók hozzájárulását.

Keresés