A százholdi és a Bank utcaival együtt tavaly készült egy akkori Tulipán Kaláka idején játszótér a dihenesi Bocskai István utcára is, melyet az eltelt hónapokban azokhoz hasonlóan ugyancsak megviselt az idő, és a használat.
Felújítására került sor szombaton egy újabb önkéntes akció során, melyre 50 meghívót is kaptak a környéken lakók, tekintettel arra, hogy az ott lakó gyerekek használják a játékokat. A megszólításra féltucatnyian feleltek jelenlétükkel, velük együtt mintegy ötvenen vettek részt a munkában. Ennek során megjavították a játékokat, ahol arra szükség volt, sárga homokot terítettek szét, illetve hordtak a hinták alá, továbbá azokba a hatalmas gumiabroncsokba, melyek a továbbiakban homokozóként szolgálnak.
Erőgép fúrta ki azokat a gödröket, melyekbe a kerítés oszlopait állították, ugyanis a tér körbekerítésére is sort került, ehhez a már
tavaly ősszel leszabott deszkákat használták fel, melyeket azonmód le is festettek. Kuka is került a kerítésen belülre, továbbá néhány facsemete is, melyek – ha megérik a lombosodást – majd lócákat fedhetnek be árnyékukkal.
Míg a felnőttek dolgoztak, a környék gyerekei már ott ugrándoztak körülöttük, odébb pedig bográcsos főtt, amit a munkában részt vettek fogyasztottak el.
A kalákázókat meglátogatta Nagyváradról a Tulipán Kaláka Egyesület elnöke, Borsi Lóránd, aki előbb kalákás pólókat adott a munkásoknak, majd emléklapokkal köszönte meg ténykedésüket.