Kamerákkal a rendbontók ellen

Kamerákkal a rendbontók ellen
2013. March 28.
Csütörtök délután történt meg a műszaki átadása/átvétele annak a kamerarendszernek, mely a város főbb pontjait figyeli. Nem a polgárok állandó "szemmel tartása", hanem a törvényeket be nem tartók azonosítás a cél, mondták az elöljárók.
/vlm/Image/Show/84/
A Városházán van a kamerarendszer központja

A térfigyelő kamerák felszerelésének ötlete az után fogalmazódott meg, hogy több lakossági fórumon is elhangzott: sok a lopás (fa, termény). Sajnos, ezek megakadályozására nem sikerült megoldást találni, bár több ötlet is elhangzott. Helyi rendőrség alapítására nincs anyagi keret, ugyanez a helyzet a polgárőrséggel is, és nem hozott eredményt a gazdák önszerveződésére történt kísérlet sem. Időközben megalakult ugyan a Zöld Kommandó is, ám annak önkénteseitől nem várható el, hogy állandó rendfenntartói feladatot lássanak el.
Mindezeket tekintetbe véve jártak utána a kamerarendszer kiépítési lehetőségnek, tudtuk meg Karsai Attila alpolgármestertől.

Összesen 15 kamerát szereltek fel, azzal a lehetőséggel, hogy ezek számát 64-re lehet bővíteni, ha meghozzák a várt eredményt. Hogy mi lesz ez az eredmény? Egy év múlva a statisztikai adatok meg fogják mutatni, hogy csökkent-e a lopások, rongálások, rendbontások száma.
A kamerák a városba érkező fő útvonalakat, a városi parkot, illetve további olyan pontokat figyelnek, melyeket a helyi rendőrség ajánlása alapján választottak ki.
A rendszer központja a Városházán van, az élőben nézhető, illetve a rögzített felvételekhez kijelölt rendőrök, illetve az elöljáróságon a büntetések kiszabására felhatalmazott alkalmazottak egy része férhet hozzá.
Azért korlátozott a hozzáférők száma, mert a városvezetők célja nem a lakosok megfigyelése, hanem az, hogy “fülön csípjék” a rendbontókat, a tolvajokat, a közösségi együttélés szabályaihoz nem alkalmazkodókat, hangsúlyozta a rendszer csütörtök délutáni műszaki átadása/átvétele alkalmával Nyakó József polgármester, és Karsai Attila alpolgármester.

Keresés