NEEEM – A helyi nőszervezet is bekapcsolódik a kampányba

NEEEM – A helyi nőszervezet is bekapcsolódik a kampányba
2017. August 2.
A helyi nőszervezet is bekapcsolódik az országos RMDSZ-Nőszervezetnek a nők elleni erőszak felszámolását célzó kampányába. A szervezők felhívása.
/vlm/Image/Show/84/

Az érmihályfalvi RMDSZ-Nőszervezet is kapcsolódik az országos nőszervezett márciusban meghirdetett NEEEM – Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom – című kampányához, melynek célja elsősorban tudatosítani és tájékoztatni egy létező és súlyos társadalmi jelenségről, hosszútávon pedig a szükséges törvénymódosítások és tudatosítás által mentalitás-váltást kieszközölni.
A helyi nőszervezet felhívása: “Segíteni szeretnénk azoknak a nőknek, akik a családon belül szenvednek és tűrnek az erőszak miatt, nap mint nap, azoknak, akik lelki terrorban, netán fizikai bántalmazásban töltik mindennapjaikat. Nem beszélünk róla, de attól még létezik, sokkal közelebb, mint gondolnád. Jelen van a mindennapjainkban, de hallgatnak róla. Egyesek szégyellik, mások beletörődnek. Kérjük, aki úgy gondolja, hogy elfogadja a segítséget, bármikor fölveheti velünk a kapcsolatot. A későbbiekben szakemberek, jogi tanácsadók bevonásával szeretnénk önök mellé állni! Elérhetőség: 0745-376194, vagy a nőszervezet közösségi oldalán.
Csak néhány szomorú adat: Romániában minden 30. másodpercben megvernek egy nőt. Ugyanakkor az Európai Unió 2016-os adatai szerint Európában átlagosan minden 3. nőt élete során ért fizikai és/vagy szexuális bántalmazás. Minden 2. nőt (55%) ért már szexuális zaklatás. Minden 10. nőt zaklatták szexuálisan új technológiai eszközökön keresztül. 20 nőből 1-et erőszakoltak meg. Országunkban a nők ellen elkövetett bűncselekmények között egyértelműen a családon belüli erőszak a leggyakoribb halálozási ok, minden évben több mint 200 nő válik a családon belüli erőszak halálos áldozatává…..
Mondjunk NEM-et az erőszakra!

Keresés