Ahogyan péntek déli indulásakor megígérte, Szabó András baptista lelkész, az érmihályfalvi REKAB Egyesület vezetője beszámolt Kárpátalján tett útjáról, melynek során adakozásból összegyűlt tartós élelmiszert vitt az orosz-ukrán háború miatt válságos helyzetbe jutott magyaroknak.
Szabó András vasárnap este érkezett haza, majd felgyülemlett teendői végzése közben elmondta: hihetetlen körülményeket tapasztalt, óriási szegénységet. Miközben az üzletekben tél-túl lehet vásárolni valamit, vásárló nem nagyon van a pénztelenség miatt, amit csak súlyosbít, hogy a szegényes kínálatot jelentő élelmiszerek ára naponta akár kétszer, háromszor is emelkedik. Az adománnyal érkezőt nagy szeretettel, örömmel és könnyes szemekkel fogadták Beregszászon és Nagyberegben is, fogalmazott a lelkész.
A segélyt egy nagyberegi református gyülekezetben, továbbá egy beregszászi baptista gyülekezetben és egy idősek otthonában osztották el. Alig érkezett haza, szinte fordulhatott is vissza Szabó András: míg odavolt egy újabb kisteherautónyi felajánlás gyűlt össze!
Mire e sorok napvilágot látnak, már újra úton van, sőt, reméljük oda is ért: szerdán újra Beregszász, illetve az azonos nevű járáshoz tartozó Gút, Zápszony és Bátyú felé indult.
A gyűjtés tovább folytatódik. Pénzadományt (melyből tartós élelmiszereket vásárolnak) a RO89BTRL00501205W39249XX bankszámlaszámra lehet utalni, adományokkal kapcsolatban pedig a 0735-500944-es telefonszámon lehet egyeztetni, de legközelebb péntek déltől, amikorra várhatóan újra hazaérkezik Szabó András.