Megnyitott a tizennyolcadik alkotótábor

Megnyitott a tizennyolcadik alkotótábor
2026. July 21.
alkoto_1

Július 20-án, hétfőn este az Ovi étteremben, a résztvevők hagyományos közös vacsorájával nyitotta meg képzeletbeli kapuit, Érmihályfalván a XVII. Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor, amelyben idén egy új művészeti ág is bemutatkozik, Vanyúr István szobrászművésznek köszönhetően.

Simon Andrea könyvtáros, a rendezvény társszervezője köszöntötte a megnyitó résztvevőit, majd átadta a szót Karsai Attila polgármesternek. Az elöljáró köszöntő szavai után rámutatott, az év elején szóba került a tábor megszervezése, a nehéz gazdasági helyzet ellenére szükséges megtartani az alkotótábort. A szükséges anyagi források előteremtésére különböző pályázatok igénybevételével nyílt lehetőség. Az alkotótábor során a művészek megismerik Érmihályfalvát, gyakran olyan különleges részleteket is észrevesznek, amit a helyiek talán nem, ugyanakkor hírét viszik településünk vendégszeretetének. Alkotásaikkal értéket teremtenek, mi által városunk kultúrája színesebb, gazdagabb lesz, érezzék magukat otthon városunkban, legyen gyümölcsöző ez a hét minden alkotónak, szülessenek ihletett alkotások, zárta gondolatait a polgármester.

Utána Papp Gábor a tábor művészeti vezetője üdvözölte az alkotókat, megköszönte a város vezetésének, és személyesen Karsai Attila polgármesternek a lehetőséget, hogy újra itt lehetnek az érmihályfalvi alkotótáborban. Szeretném, ha a régi és az új táborozók jól éreznék magukat, jó munkát, alkotó kedvet kívánok ehhez, mondta a művészeti vezető.

A tábor résztvevői, Gasztonyi Halász Vera és Gasztonyi Kálmán Székesfehérvárról, Vanyúr István Szigetvárról, Kárpáti József Vállról, Kiss András Nagybörzsönyből, Angela Szabó Biharrósáról, Angyal Asloviciu Anikó és Papp Gábor Margittáról, valamint Kovács Éva, Balázs Kinga Fruzsina a Nagyváradi Művészeti Líceum XI. D. osztály tanulója, Molnár Zoltán, Kovács Zoltán, Érmihályfalvi alkotók.

A tábor támogatói Érmihályfalva Város Önkormányzata valamint az Ovi Étterem és Panzió.

A záró kiállításra pénteken a Gizella Művelődési Központban kerül sor 17 órai kezdettel, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Balázs József Attila

Keresés