
Az érmihályfalvi RMDSZ október 24-én délután szervezte meg azt az ünnepség sorozatot, amellyel az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, valamint az érmiháyfalvi csoport kivégzett és meghurcolt tagjaira emlékezett.
Az ünnepség első momentuma a református ravatalozó melletti Sas Kálmán emlékműnél kezdődött. Szabó Zsolt tiszteletes köszöntötte a megjelenteket, majd így folytatta, jó ürügy volt a Magyarországon kitört forradalom az akkori hatalom számára, hogy akár mondvacsinált okokkal lesújtson egy nem létező ellenségre, az erdélyi magyarság kiválóságaira is. Beszédében rámutatott, nem csak a hatalom hivatásos képviselői, de számos hétköznapi munkásember is kiszolgálta a hatalmat pillanatnyi előnyökért, besúgta munkatársát, szomszédját, ismerősét.
Akkor a magyarság lefejezését szerették volna elérni, a vezető lelki, szellemi vezetőket eltüntetni az útból. Ma már a magyarság ellenségei megelégszenek azzal, hogy széthúzást, feszültséget keltenek sorainkban, megpróbálják lejáratni, bemocskolni vezetőinket. A lelkész beszéde után Molnár Lilla, Aranyosi Ervin, Október 23. című versét mondta el.
A szavalat után a koszorúzás ünnepi pillanatai következtek, először Turucz Sándor főgondnok a református gyülekezet nevében koszorúzott, Szabó Ödön képviselő, Cseh László alpogármester, Chis György megyei tanácsos és Torda Imre gondnok az RMDSZ nevében koszorúzott. Karsai Attila polgármester az önkormányzat, Hegedűs Attila székkapitány a Történelmi Vitézi Rend, Varga Róbert a Zelk Zoltán Gimnázium nevében koszorúzott.
Az ünnepi megemlékezés ezen a helyszínen a református egyházközség kórusának szolgálatával zárult. Innen az ünneplők a Széchenyi téren lévő feldíszített ’56-os emlékműhöz vonultak.
Itt Boros Emőke tanárnő az ünnepség moderátora köszöntötte az ünnepség résztvevőit, majd felkérte Varga Róbert igazgató urat ossza meg ünnepi gondolatait.
Az igazgató köszöntő szavai után emlékeztetett, nehéz lenne összefoglalni akár két órában is a forradalom eseményeit, nemhogy néhány percben ezért főként gondolatait az érmihályfalvi csoport köré szőtte. Felidézte, a koncepciós perek célja a települések elismert embereit, szellemi vezetőit megfigyelni, és ha kell kiemelni a közösség soraiból, nehogy közreműködésükkel zavargások törjenek ki. Így történt ez az érmihályfalvi csoport 31 tagjával is, akik közül sajnos koholt vádak alapján, Sass Kálmán tiszteletest és dr. Hollós Istvánt 1958. december 2-án kivégezték. Beszédében hangsúlyozta, mi az a tanulság, amit a történelmi eseményekből levonhatunk? Egyik az, hogy ha bajban vagyunk, csak magunkra számíthatunk, számtalan esemény bizonyítja, a beígért segítség nem érkezett meg. A másik az összefogás fontossága, nem engedhetjük meg a széthúzás luxusát, azt kívánom magunknak, hogy mindig emelt fővel évszázadokon át tudjunk itt ünnepelni, legyenek itt minél többen, akik mártírjainkra tisztelettel emlékeznek.
Utána dr. Simon István Előd konzul, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának képviseletében lépett a pulpitushoz. Többek között ezeket mondta: 1956 októbere megmutatta, hogy volt és van nemzeti összetartozás a Kárpát-medencében, a magyar embereket vasfüggönnyel, drótkerítéssel sem lehetett elválasztani egymástól. Erdély és a Partium magyarsága kiállt az anyaországbeli testvérei szabadságvágya mellett, amelyet ezer év közös hazája és szenvedélye, öröme, bánata és áldozata forrasztott örökre egybe és elválaszthatatlanul. Egyetlen bűnük az volt, hogy kiálltak magyarságuk és szabadságuk mellett, ék a mi hőseink és példaképeink. Isten áldja 1956 hőseinek emlékét, Isten áld meg a magyart! zárta gondolatait a konzul.
Szabó Ödön képviselő következett, hogy megossza ünnepi gondolatait. Magyarországon a forradalom leverése után 32.000 embert vizsgálnak ki a forradalomban vállalt szerepük miatt, úgy, hogy ott utcai harcok voltak. Erdélyben nem dördült el egy fegyver sem a magyarországi forradalom ideje alatt, mégis nagyságrendileg hasonló, 28.000 embert hurcolnak meg, az erdélyi másfél milliós magyarságból, ez számszerűleg óriási aránytalanság. A magyarság vezető rétegét börtönbe vetik, sorra számolják fel vagy csonkítják meg az intézményeket. Egyik fontos tanulsága a forradalomnak, amit Nagy Imréék tanulhatták meg, mert 1956 után Romániába kényszerülnek, majd innen adják ki őket a megalakult Kádár János vezette kormánynak. Neulander Ernő, későbbi felvett nevén Valter Roman nagyváradi ember, megpróbálja Nagy Imrééket kikémlelni, és az ő jelentése nyomán döntenek úgy, hogy példás büntetést kell adni a korábbi magyar kormányfőnek és társainak. A Neulander Ernők, a nevet változtatók árulása, akik ugyan beszélnek magyarul, de nem éreznek magyarul. Ugyan annak a közösségnek az árulójává válnak, nap mint nap, nem csak 1956 után hanem most is, látnunk kell azokat akik ugyan beszélnek magyarul de nem éreznek magyarul. Mennyivel könnyebb helyzetünk van nekünk a mai szabad világban emlékezni hőseinkre, ha értjük és tudjuk, hogy most is vannak Macskási Pálok és Valter Romanhoz hasonlóan beszélnek ugyan magyarul, de nem éreznek magyarul. Mi ismerjük fel ezeket az embereket, és éljünk úgy, hogy méltók legyünk azokhoz, akiket 1956 után megtoroltak, mondta többek között a képviselő.
A beszédek után a Veres László Zsolt Városi Kórus ünnepi dalcsokrát hallhatták a jelenlévők, miután a koszorúzás ünnepi pillanatai következtek.
Először a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus képviseletében dr. Simon István Előd konzul koszorúzott.
Cseke Attila szenátor úr irodájától Varga Róbert irodavezető, az RMDSZ parlamenti képviselője, a Bihar megyei RMDSZ szervezet ügyvezető elnöke Szabó Ödön is elhelyezte az emlékezés koszorúját.
A Bihar Megyei Tanács képviseletében Chis György megyei tanácsos koszorúzott. Érmihályfalva város nevében Karsai Attila polgármester és Kovács Attila tanácsos koszorúzott.
A helyi RMDSZ nevében Cseh László alpolgármester és Szilágyi József alelnök koszorúzott. Az Érmihályfalvi RMDSZ Nőszervezet nevében Kovács Angéla elnök asszony és András Ildikó titkár koszorúzott. A református egyház képviseletében Szabó Zsolt tiszteletes és Turucz Sándor főgondnok, a római katolikus egyház részéről Bogdán István esperes, Sándor Ottó és Nitrai Imre, a Baptista egyház részéről Kelemen Tibor és Bartha József koszorúztak.
A helyi 1-es Számú Technológiai Líceum részéről Zeffer Tímea igazgatónő, Gergely Tamás tanár, valamint Galajda Maya és Illés Kristóf diákok, a Zelk Zoltán gimnázium részéről Varga Róbert igazgató és Blejan Barbara és Fele Jázmin koszorúztak. A Történelmi Vitézi Rend részéről Hegedűs Attila székkapitány, az Érmihályfalváért egyesülettől Oláh Sándor elnök, Nyíló Akác alapítvány képviseletében Nyakó József elnök valamint Torda Imre kuratóriumi tag, az ÉRMISZ részéről Cseh Petraés Gazsi Jázmin, Szépkor Nyugdíjas Egyesület részéről Bobes Erzsébet elnök és Szabó Ida titkár, Partiumi Falugazdász Hálózat nevében Nagy László agrármérnök, falugazdász, az Érmihályfalvi Egészségügyi-Szociális Központ képviseletében Paulenschi Annabella intézményvezető és Kovács Truczkai Anna asszisztens, az Érmihályfalvi csoport tagjára, Székely Albertre gyermekei, unokái, és dédunokái emlékeztek, Rimay Jánose emléke előtt dédunokái Rimay Renáta és Krisztina valamint Kiss-Rimay Jázmin, Hanna és Olívia hajtottak fejet. A főtéren az ünnepség a Himnusz eléneklésével zárult, majd a résztvevők átvonultak a Gizella Művelődési Központba.
A színházterem zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel, akik a Play Time Zenekar, Ezüstperje Néptánccsoport és Nyíló Akác Néptáncegyüttes: Az ígéret földje? című táncjátékát akarták megtekinteni. A közönséget Boros Emőke köszöntötte, majd felkérte Karsai Attila polgármestert ossza meg ünnepi gondolatait a közönséggel.
Az elöljáró bevezetőjében köszöntötte közösségeink, egyházaink képviselőit, valamint minden kedves vendéget. Így vélekedet: az RMDSZ érmihályfalvi szervezete a kezdetektől fontos feladatának tekinti, hogy közösen emlékezzünk 1956 hőseire, és áldozataira. Polgármesterként és RMDSZ elnökként fontosnak tartom, hogy őrizzük közösségünk emlékezetét, legyen erős következetes magyar érdekképviseletünk. Elengedhetetlen, hogy a magyar emberek hangja, képviselete ott legyen, ahol a bennünket érintő döntések születnek. Az Érmihályfalvi Csoport tagjai megmutatták, a szabadság ügye nem áll meg az országhatároknál. A ma este művészi programja, Az ígéret földje…? azt sugallja, a szabadság nem magától marad velünk, minden nemzedéknek meg kell őriznie, és méltón kell tovább adnia. Köszönöm mindenkinek, akik a mai ünnepségsorozat lebonyolításához bármilyen módon hozzá járultak, a táncosoknak és zenészeinknek, mindenkinek tartalmas időtöltést kívánok, köszönöm, hogy meghallgattak! zárta gondolatait az elöljáró. Beszéde után egy csokorral köszöntötte születésnapja alkalmából az est moderátorát, Boros Emőkét.
A tanárnő megköszönte a figyelmességet majd tolmácsolta a műsor megálmodóinak néhány gondolatát. (rövidített változat) A hetven éves évforduló alkalmából egy különleges, közös produkcióval idézzük meg a forradalom szellemét, amelyben a folk-rock zene lendülete és a néptánc lépései fonódnak össze. Együtt dobognak a lépések, együtt pendülnek a húrok, együtt dobbannak a szívek. A műsor rendezői és koreográfusai Borbély Csaba, Simon Andrea, és Kéri János.
A bevezető után kezdődött a majdnem egy órás fergeteges táncjáték, amelyben sikerült az ’56-os forradalom lényeges momentumait besűríteni. Benne volt a forradalom előtti elnyomás, a láncait ledobó nemzet eufórikus öröme, majd az öröm durva vérbefojtása és a megtorlás és kilátástalan jövő előli menekülés, disszidálás nyugatra, az ígéret földjére. A közönség felállva tapsolt az előadás után, majd zárásként együtt elénekelték a Himnuszt.
Balázs József Attila














