2012. November 29.
Bíró Rozália RMDSZ-es szenátorjelölt szerda délután hölgyekkel találkozott a Polgármesteri Hivatal gyűléstermében, megbeszélni, milyen gondokkal találkoznak a közéleti szerepet vállaló nők.
Találkozó gyertyafényben
Bíró Rozália szerda délben a REKAB Alapítvány napközijében tett látogatást kampánymaratonja keretében, kora este pedig visszatért Érmihályfalvára, hogy a Polgármesteri Hivatal gyűléstermében hölgyekkel tartott összejövetelen megbeszéljék, milyen gondokkal találkoznak a közéleti szerepet vállaló nők.
A találkozónak sajátos hangulatot adott, hogy az épületben szinte a beszélgetés első percében megszűnt az áramellátás, így gyertyafényben köszönthette Nyakó József polgármester a helyiek mellett az érsemjéni, értarcsai és érkörtvélyesi hölgyeket, kik között volt pedagógus, lelkész, bankszakember, üzletasszony. A nők – az anyák, a feleségek azok, akik a békesség, az igényesség és a mértékletesség őrzői a férfiak mellett, mondta a polgármester.
Dr.Turucz Mária megyei tanácsos a találkozó célját abban határozta meg, hogy meg lehetne próbálni megfogalmazni: miként érzi magát a bőrében egy bármilyen vezető pozíciót betöltő nő, aki anya és feleség is egyben, a feladat hatására törvényszerű-e, hogy “férfivá váljon”?
Bíró Rozália egyebek mellett arról beszélt, hogy tapasztalata szerint a nők inkább a tanügyben és az egészségügyben vállalnak szerepet, de jelenlétüket a politikában és a közéleti porondon is növelni kellene, mert szerinte “a férfiaknál sokkal lelkesebben menedzselik a problémákat”. A továbbiakban beszélgetés alakult ki, érintve a nemzettudat, a pedagógia, a túlzott bürokrácia, az önkéntesség, a vállalkozók támogatása, a korrupció, a projektmenedzselés témaköreit.
A találkozó végén Nyakó József – mintegy kérést fogalmazva meg – kijelentette, hogy a város új arculatának kialakításánál számít a hölgyek észrevételeire, és a továbbiakban szívesen venne gyakoribb találkozókat.
Bíró Rozália több felvetett gondot lejegyzett, hogy azokat későbbi munkája során hasznosíthassa.