2015. May 19.
Az Unirea utánpótlás csapatai közül az egyik már befejezte, a másik e hét végén fejezi be a bajnokságot.

Az elmúlt szombaton az Unirea junior C korosztályú utánpótlás együttese (edző ifj.Fele Sándor) a bajnokság utolsó fordulójában Szentandrásra látogatott, ahol a helyi CSC gárdáját Geszti Richárd (3), Szilágyi Szebasztián (3) és Solymosán Ferenc góljaival 7-1-re legyőzték. Vannak még elmaradt mérkőzések a fordulóból, ám ezek már nem befolyásolják azt, hogy csapatunk a 15-ös mezőnyben a 7. helyen végzett ebben a szezonban.
A junior D korosztály (edző Fele Szabolcs) hétfőn a Praszler stadionban fogadta a Nagyváradi Intert, ők 7-3 arányban győztek. Számukra még van egy forduló, erre e hét végén kerítenek sort, mivel ellenfelük idegenben a Belényesi Bihorul lesz, így szombaton együtt utaznak a felnőtt és az ifjúsági csapattal a Belényesi-medencébe. Ettől a találkozótól függetlenül ez a korosztály is a 7. helyen végez saját, 12 csapatos mezőnyében, mert egy esetleges újabb győzelemmel sem éri be az előtte tanyázó gárdát.