A Furkóban lesznek a helyi méhészek

A Furkóban lesznek a helyi méhészek
2015. March 26.
A Furkóban jelölték ki azt az erdőrészt, ahova a helyi méhészek telepedhetnek akácvirágzás idején. Bíró Károly méhész ismerteti a részleteket.
/vlm/Image/Show/84/
A fákra felkerültek a foglalást mutató jelzések (fotók: Bíró Károly)

Február közepén tartottak egyeztető megbeszélést a helyi méhészek közös dolgaikról, egyebek mellett a helyfoglalásokról is. A minap a vonatkozó törvény szerint eljárva a Fúrkóban ki is jelölték, hogy akácvirágzás idején hova telepednek majd az érmihályfalvi méhészek.
Ezzel kapcsolatban Bíró Károly mondta el a részleteket, melyek az alábbiakban olvashatóak.

A parlament által 2013-ban elfogadott 383-as számú törvény többek között szabályozza a méhészkedéssel kapcsolatos teendőket és kötelezettségeket.

Ennek egyik kitétele az ország területén található időszakos ‘méhlegelők’ ésszerű elosztásának módozata. Ezáltal elkerülhető lesz egyes zónák túlterhelése, valamint más területeken lévő, a mezőgazdasági kultúrák számára oly fontos méh-beporzás elmaradása. A törvénynek megfelelően a helyi tanácsok, valamint a méhek számára értékes területekkel rendelkező erdő- és földtulajdonosok mintegy felleltározzák ezeket a területeket. A méhész ezek után csak az erre illetékesektől kapott engedély alapján telepedhet le az általa kiválasztott területre.

A törvény szabályozza azt is, hogy hány méhcsaládot milyen kiterjedésű területre telepíthet le, valamint azt, hogy a szomszéd méhészettől milyen távolságra foglalhat helyet. A terület tulajdonosa vagy kezelője köteles az itt tertózkodó méhészeteket minden olyan tevékenységről időben értesíteni, ami a méhekre káros vagy a méhek által termelt élelmiszereket mérgezi.

Egy másik rendelkezés, hogy a helyek elosztásánál elsőbbséget élveznek a helyi, az illető közigazgatási területen lakó és ott bejegyzett méhészek vagy szakcsoportosulások.

Ennek megfelelően az érmihályfalvi méhészkörhöz tartozó méhészek – a helyi önkormányzatnál iktatott kérvény alapján – helyet kértek és kaptak a Polgármesteri Hivatal tulajdonában levő akácerdőben. A napokban a kör néhány tagja, valamint az önkormányzat erdészmérnöke kijelölték a Fúrkó nevű erdőrészben az a területet, ahova ezekután csak ők jogosultak kitelepedni. Az eddig erre a területre járó idegen méhészeknek a közigazgatási terület más részén biztosítanak telephelyet.

Keresés