
Kedd délelőtt a Varázskréta elnevezésű kreatív-csoportos vetélkedőn vehettek részt az Érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnázium vállalkozó kedvű V.-VII. osztályos tanulói. Fele Sütő Tímea tanárnő, a vetélkedő ötletgazdája, immár harmadik alkalommal szervezte meg ezt a rendezvényt. A diákok szívesen vesznek részt ezen a játékos, ötletes versengésen, amelyen szórakozva ismerik meg városunk szülöttének, Zelk Zoltánnak gyerekverseit. Fele Sütő Tímea tanárnő köszöntötte a háromfős csapatokat és a zsűri tagjait, valamint a meghívott vendégeket, felkészítő tanárokat. Továbbá megköszönte a támogatói felajánlásokat, amelyeknek köszönhetően egy résztevő sem ment haza díj vagy ajándék nélkül. A támogatók a következők voltak: RMDSZ Communitas Alapítvány, Pro Scholam Egyesület, Prima Market, Libra Balnce SRL. Panelin SRL. Érmihályfalva Város Polgármesteri Hivatala, Gizella Művelődési Központ, Zelk Zoltán Gimnázium. A négytagú zsűri tagjai: Török Erzsébet aligazgatónő, Mezei Emőke az 1. Számú Technológiai Líceum tanárnője, Karsai Annamária óvónő és Sajó Erzsébet asszisztensnő. Külön köszönetet érdemel Kovács Rozália helytörténész, aki megtisztelte jelenlétével a rendezvényt. Ezután a Thália Diák Társulat zenés-verses műsora következett, amelyben Zelk Zoltán verseit adták elő illetve énekelték.

Karsai Attila polgármester rövid köszöntőjében elmondta szívesen tesz eleget minden felkérésnek különösen, ha diákok, fiatalok kulturális vagy sportrendezvényeiről van szó. Felidézte azt az időszakot, amikor maga is ennek az iskolának a padjait koptatta, vagy az udvaron focizott osztálytársaival, azóta természetesen már sokkal modernebb körülmények között tanulhatnak a gimnázium tanulói. Gratulált Tímea tanárnőnek a szervezéshez, a diákoknak és a zsűri tagjainak tartalmas, eredményes munkát kívánt.

A vetélkedő a csapatok kreatív bemutatkozásával kezdődött majd pedig különböző, játékos feladatok megoldásán át vezetett az út a győzelemig. A nyolc csapat közül az első helyezést a Zelkes Lelkes Versvándorok: Bánházi Zselyke, Dóra Barbara, Mester Melánia VI. B osztályos diákok érték el. Második helyezett a Kisdobosok csapata lett, Teperták István, V.D. Takács László és Elek Erik VI. C. osztályosok, és harmadik helyezést ért el a Zelkes Lelkes Diákok csapata: Fele Jázmin, Szabó Dávid, Iacob Sebastian, a VI.B. osztályból. A két különdíjas csapat tagjai: A mesevonat utasai: Fecsó Nóra, Popa Lilla, Nagy Kincső Gréta a VII.B. osztályból valamint a Zelkendezők kalandjai: Szőcsi Sandra Erika V.C. Keresztúri Jázmin Boglárka V.C. BalázsZoltán VII.C. osztályokból.
Balázs József Attila