Egy diákokat célzó előadás mindig rizikós, hiszen az esetek nem kis részében a célközönség a tanár unszolására vesz részt rajta, alig várva, hogy vége legyen, és közben – ha lehet – manapság már az okostelefonok is működnek. Pláne, ha az előadott mű még kötelező olvasmány is – na, hát az tökciki…
Molnár Bence Kifordulás, Petőfi Sándor: A helység kalapácsa című eposzát alapul vevő előadása már címében is jelezte, hogy valami “más” fog történni, annál is inkább, mert a művész egyedül játssza el a szereplőket, a meghúzott szöveget 99%-ban eredetiben közreadva. Petőfi sorai már eleve humor forrásai, hiszen a költő maga is játszott a szavakkal, a helyzetekkel. Molnár Bence pedig egy-egy kalap, egy sál felhasználásával ugrándozott a karakterek között, testbeszédével, mimikájával, hanglejtésével, a zenei betétekkel hangsúlyozva azokat. Illett a képbe, hogy egy-egy geggel fűszerezte mindezt, amire nagyon vevők voltak a gyerekek. Mint ahogyan arra is, hogy szemérmetes Erzsók szerepére, illetve vitéz Csépű Palkó táncaihoz a közönség soraiból választott partnereket.
A “sztorit” háromszor hallhattuk, kétszer akkor “fordultunk vissza”, amikor szélestenyerű Fejenagy éppen agyonütni készült a lágy szívű kántort, pontosabban először egy láncfűrészt rántott be a cél eléréséhez, aztán mintha egy pisztoly került volna elő. A figurák sok hahotát kiváltva sok-sok emberi tulajdonságot felvonultattak, volt például selyp, hadaró (mintha csak kezelőorvosunk vagy gyógyszerészünk megkérdezésére kért volna egy gyorsbeszédű gyógyszerreklám-hang), sőt, “másságot” sejtető is, és az sem mondható mindennaposnak, hogy a szerelmi vallomás angol nyelvű rap-ben szálljon szemérmetes Erzsók felé. Az általános iskolás gyerekek vevők voltak minden poénra, minden kiszólására. Hogy formabontó volt az előadás? Tagadhatatlan, mint ahogyan az is, hogy így viszont megtalálta az utat Molnár
Bence a gyerekekhez, akiknek remélhetőleg felkeltette az érdeklődését a mű iránt, és akik párját ritkító módon ovációval, állva tapsolták meg a fiatal művészt, autogramot és közös fotót is kérve tőle.
(BN)