
A IV.-ligás bajnokság kezdetére készülő Unirea két edzőmeccset játszott az elmúlt héten: szerdán Margittán 2-1-es félidő után 3-2-es vereséget szenvedtek a helyi csapattól, majd szombat délután 6-0-ás félidő után 9-0-ra legyőzték hazai pályán Berettyószéplakot.
Ezzel a két mérkőzéssel befejeződött az edzőmeccsek sora. Szabó Zoltán edző kérdésünkre elmondta: a felkészülési találkozókon a gárda hullámzó teljesítményt nyújtott, a bajnokság talán legfiatalabb átlagéletkorú keretével vágnak neki a pontvadászatnak. Sejtették, hogy az ötödosztályú bajnokságot megnyerő Almaszeg-Papfalvi Minerul visszalépése miatt az Unirea felkerül a IV.-ligába, de amig biztos nem lett, addig is a csapat egybentartása volt a cél. A feljebb lépés bizonyos erősítést tett volna szükségessé, ami nem sikerült terveiknek megfelelően. A cél nem lehet egyelőre más, mint megkapaszkodni a negyedosztály mezőnyében, erre nézve helyezésben sem gondolkodnak. A fiatal játékosoknak alkalmuk lesz fejlődni, tapasztalatokat szerezni. Apropó, fiatal játékosok, a negyedosztályú bajnokság azért is fontos, mert a felnőtt csapat mögött újra lehet utánpótlás csapatot szerepeltetni, ami a sportoló gyerekeknek egy folytonosságot jelent. Ezt a csapatot jellemzően az 1999-es születésű korosztály fogja alkotni, melynek egynémely tagja már a felnőtt csapat kispadján ül.
Az Unirea a bajnokság első fordulójában a Bondoraszói Poiana csapatát fogadja szombaton 17 órától.