2016. March 25.
A címbeli Szabó Magda-idézet volt a szépolvasó verseny helyi szakaszának mottója. A zsűri hat kisdiákot juttatott tovább, a megyei versenyre.
A verseny résztvevői, a zsűri és a tanítók csoportképe
Az olvasás jót tesz bizony a gyermeki és felnőtt léleknek egyaránt.Ezt újra megállapítottuk a csütörtök délutáni olvasó versenyen. Hallgatva a tréfás meséket, érdekes történeteket, történelmi szövegeket, kis időre elfeledkezhettünk a mindennapok gondjairól mi felnőttek, a gyerekek pedig gazdagodhattak új ismeretekkel és megtapasztalhatták a közösségben való együttlét szépségeit. A III. és IV. osztályosok számára rendezett Lugosi Mihály Szépolvasó Verseny helyi szakaszára került sor március 24-én délután a Zelk Zoltán Gimnázium “Szobros” épületében.
Sinai Patrik (III.D.), Fele Dóra Bíborka (III.B.), Sék Alexandra (IV.D.), Fülöp Gábor Benjámin (IV.E.), Gulácsi Kitty (IV.C.), Egri György (IV.C.).
Ezek után a szervező kis figyelmességgel megköszönte a zsűritagok munkáját,majd a tanítóknak (Kocsis Judit, Sorbán Juliánna, Felvinczi Erzsébet, Molnár Lilla, Nagy Katalin, Nagy Zita, Kádár Zsuzsanna) adta át az emléklapokat, megköszönve, hogy felkészítették a gyerekeket. Minden kisdiák ajándékcsomagot, könyvet, édességet, emléklapot kapott.
Mindenkinek köszönöm a munkáját és további sikereket kívánok! Köszönet a támogatóknak: az Érmihályfalváért Egyesületnek, a Kovács ABC-nek és a Polgármesteri Hivatalnak.
Gábor Éva tanítónő, szervező