
Egy évvel ezelőtt az intézmény udvarán felállított sátraknál, napsütéses időben köszöntötték az idősek világnapján az érmihályfalvi Egészségügyi-Szociális Központban élőket. Csütörtökön, bár ugyancsak kellemes napsütés volt, Csűri József igazgató már az épület júliusban átadott részében lévő klubteremben köszönthette a Polgármesteri Hivatalból, a Szépkor Nyugdíjas Egyesülettől és a gálospetri Szentháromság Gyerekotthonból érkezett vendégeket.
Az igazgató beszédében egyebek mellett kiemelte: a fiatalabbaknak kötelességük időseiknek méltó életkörülményeket biztosítani.
Karsai Attila alpolgármester Márai Sándort idézte: “Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval és az udvariassal: tehát az ünneppel.”
Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy az ünnep – legyen az nemzeti, hagyományőrző vagy valamire/valakikre figyelő – mindig fontos, ahogyan az együtt ünneplés is.
Dr.Turucz Mária családorvos, megyei tanácsos – a gyerekek jelenlétére utalva – kifejtette: fontos tudatosuljon bennük, hogy a nagymama, a nagypapa értékes számunkra. Hozzátette, hogy az otthon építése és kibővítése a gondoskodás jele, még sokaknak lenne szüksége hasonló elhelyezésre.
A továbbiakban Kosza Erzsébet, a gálospetri otthonvezetője vette át szót, akinek vezetésével az abban nevelkedő gyerekek rendszeres látogatók a szociális központban. Ezúttal Piroska és a farkas meséjét adták elő dramatizált formában, mintegy utalva arra, hogy az idősek számtalanszor mesélik azt unokáiknak.
Az előadás mellé saját készítésű ajándék is járt, azokról sem feledkeztek meg, kiknek állapota nem engedi meg szobájuk elhagyását.
A szociális központ alkalmazottai ebéddel viszonozták vendégeik kedvességét.
(erdon.ro)