A Nagyváradi CAO-t fogadtuk, K.O. lett a vége…

A Nagyváradi CAO-t fogadtuk, K.O. lett a vége…
2019. April 27.
Gólzáporos forduló volt, nálunk 9 gól esett.
/vlm/Image/Show/84/
A gólzáporos meccsek fordulója volt a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 23. játéknapja, hiszen a 7 találkozó mindegyikén eset legalább 5, vagy inkább annál több gól. A második legtöbb a Praszler stadionban, ám ennek korántsem örültünk…
Szombat délelőtt azt a Nagyváradi AC (CAO) 1910-et fogadtuk, melyet ősszel saját pályájukon 3-1-re legyőztünk. A mostani azonban egy egész más meccs volt, ami a vendégeket és a semleges szurkolókat (ha voltak ilyenek), bizonyára jól szórakoztatta, hiszen nagy iram volt és sok gól. Vagyis rangadóhoz méltó találkozó, a(z akkor még) negyedik helyezett fogadta a másodikat. Előzőleg hetek óta nem volt eső, azonban a kezdő sípszó előtt eleredt, ami csúszóssá tette a pályát, később ennek is szerepe lett. Már a 16. percben is, amikor egy távoli, ártatlannak tűnő lövés tartott kapunkra, ám a labda a kapusunk előtt megcsúszott/lepattant, és a felső sarokban állt csak meg – 0 – 1. A kezdés után már szinte válaszoltunk is, Solymosán beadását Gego fejelte, a kapus azonban hárított. A 20. percben egyenlítettünk, Széles szabadrúgásból – 1-1. Ugyancsak szabadrúgásból kaptuk az újabbat, egy védhetetlen bombából – 1-2. A 31. percben Bacsó újra egyenlített, beadásnak tűnt ívelése lepte meg a kapust – 2-2. Már a félidőt jelző sípszót vártuk, amikor egy felszabadítás helyett védőnk buktatott, tizenegyes és 2-3. Bár már a félidőben is vesztésre álltunk, mégis, olyan játékrészt láttunk, melynek színvonala magasabb osztályban is megállná a helyét. Ekkor még úgy gondoltuk, bármi lehet.
A második félidő másként is elsülhetett volna, ám mindjárt az elején Gego helyzetéből és Crişan bombalövéséből nem született gól, ellenben mi 3 perc alatt ( 54. és 57.) kettőt is kaptunk – 2-5, ami megrogyasztotta a csapatot. Kapkodás, rossz passzok sora következett, amikor másodpercekre tudtuk csak megtartani a labdát, ám lassan újra partiban kerültünk, csakhogy gólt nem értünk el. Sőt, a végéhez közeledve két újabb hiba két újabb bekapott gólhoz vezetett, ezúttal két perc (36. és 38.) alatt – 2-7. A lefújás után mindkét szurkolótábor megtapsolta övéit, megjegyzendő, hogy Váradról is igen sokan érkeztek zöld-fehér sálakkal a nyakukban.
Az Unirea összeállítása: Kis – Urbanowszki, Jude, Lazăr, Crişan (61. p. Fele Sz.), Boros (84. p. Kiss), Solymosán, Bacsó, Lakatos, Széles (61. p. Dumiter), Gego.
A további eredmények és a tabella ide kattintva tekinthető meg.
Javításra a következő fordulóban szintén hazai pályán lesz mód, amikor szombaton, de már a megszokott délutáni időpontban a Borsi Viitorult fogadjuk, az ifjúsági csapat 16, a felnőtt 18 órakor kezd.

Keresés