A Partiumi Falugazdász Hálózat munkatársai, térségi képviselői találkoztak a Gizella Művelődési Központban

A Partiumi Falugazdász Hálózat munkatársai, térségi képviselői találkoztak a Gizella Művelődési Központban
2023. July 12.
falugazda

Munkamegbeszélésre gyűltek össze a falugazdászok, szerda délelőtt a Gizella Művelődési Központban, hogy a soron következő programokkal, eseményekkel kapcsolatos tudnivalókat egyeztessék. Kovács Szabolcs István a Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület elnöke, üdvözölte a megjelent falugazdászokat, majd átadta a szót Karsai Attila alpolgármesternek. Az elöljáró köszöntötte a megbeszélés résztvevőit, gratulált a hálózat munkatársainak, mint mondta, figyelemmel kíséri tevékenységüket, azokat a szakmai rendezvényeket amelyek minden alkalommal sok érdeklődőt vonzanak. Ezek a rendezvények már nem csak szakmai jegyeket hordoznak, baráti, közösségi eseményekké váltak. Sikertörténet például a helyi pálinkafőző gazdák fejlődése, hiszen rövid idő alatt a hobbiszintről a legmagasabb színvonalig jutottak. Az elmúlt néhány évben minden  versenyről érmekkel tértek haza, és a legkiemelkedőbb díjakat hozták el, öregbítve régiónk és Érmihályfalva hírnevét. Zárszavában, további terveik megvalósulásához sok sikert kívánt a falugazdászoknak az alpolgármester.

Kovács Szabolcs István a továbbiakban a Magyarok kenyere programmal kapcsolatos legfrissebb tudnivalókat közölte, kitért a Blisseva Partium Spirit Award nemzetközi, Kárpát-medencei párlat és pálinkaversenyre amelynek az Ottományi Komáromy Kúria ad majd otthont. Erre a megmérettetésre is a minták túlnyomó részét a falugazdászok gyűjtötték es juttatták el, térségünkben Nagy László agrármérnök, falugazdász látta el ezt a feladatot.

A hamarosan Nagykárolyban, második alkalommal megrendezésre kerülő meghívásos, Bor a kastélyban elnevezésű borverseny részleteiről is egyeztettek a falugazdászok. Tavaly ez a verseny még a Kincses Pince nevet viselte, időközben technikai okok miatt kellett változtatni rajta.

Balázs József Attila

Keresés