A Pénzverők a Pénzidomáron jeleskedtek

A Pénzverők a Pénzidomáron jeleskedtek
2020. February 14.
A líceum diákjai egy gazdasági vetélkedőn vettek részt Csíkszeredában.
/vlm/Image/Show/84/

Az elmúlt hét végén az Érmihályfalvi 1. Számú Technológiai Líceum diákjai (Deák Ádám, Halász Nikoletta, Matei Vivien, Orosz Ádám – a XI. B. osztály tanulói) felkészítő tanárukkal (Miklos Éva) együtt vehettek részt a Pénzidomár gazdasági vetélkedőn, Csíkszeredában. A versenyt a Sapientia Egyetem immár nyolcadik alkalommal rendezte meg.

Az eddigi évekkel ellentétben idén már három fordulós volt a verseny. Az első fordulóban egy mini esettanulmányt kellett a gyerekeknek megoldaniuk, míg a második fordulóban egy gazdasági szimulációs játékban kellett döntéseket hozniuk. A harmadik forduló pedig maga a döntő volt, ahol a Gyermelyi romániai leányvállalatának növekedési stratégiáját kellett kidolgozniuk.

A versenyre országos szinten mintegy 60 csapat jelentkezett, iskolánk csapata, a Pénzverők pedig a legjobb 12-be jutottak be. Diákjainknak sok jó ötletük volt, sok érdekes megoldást tálaltak, a verseny alatt sokat tanultak, rengeteg tapasztalattal és sok új baráttal gazdagodtak, és versenyszellemmel telve várják az újabb kihívásokat.

Miklos Éva

Keresés