A római katolikus templomban tartott ökumenikus gyászmisével emlékeztek vasárnap az aradi vértanúkra

A római katolikus templomban tartott ökumenikus gyászmisével emlékeztek vasárnap az aradi vértanúkra
2024. October 8.
Aradi VT 1

Jó érzés volt látni, a szemerkélő eső ellenére megteltek a padsorok, sokan megjelentek Érmihályfalva lakosai közül, hogy méltósággal emlékezzenek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire. Bogdán István vendéglátó esperes-plébános köszöntötte a város vezetőit, meghívott tiszteleteseket, és a megjelenteket. Ünnepi beszédében úgy vélekedett: A nemzet elveszítette a tóbornokok színe javát az Aradi vesztőhelyen.Kivégzésük után ott hagyták a testeket megfélemlítésül, elrettentő példaként, de az ellenkezőjét érte el a megtorló hatalom, mert zarándokhelyé vált a vársánc a gyászoló tömegek számára. A főtisztek búcsúleveleiből többek között az is kiderült, mindannyian erős hittel rendelkeztek, úgy járultak Isten kegyelme elé.

Darabont Tibor tiszteletes a Korinthusbeliekhez írt II. levél 3 fejezet 17. igeverset idézte, Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úrnak Lelke ott a szabadság. Beszédében hangsúlyozta, történelmünkben évszázadok óta jelen van a szabadság iránti vágy, amelyet egy idegen erő, egy nagyobb hatalom, mindig megpróbálta letörni, a szabadság gondolata azonban szívünkben, lelkünkben tovább él. Az 1848-49 forradalom és szabadságharc után bő 100 évvel 1956-ban újra fellobbant az elnyomás elleni harc a függetlenségért, amelyet ismét vérbe folytottak. Tudjunk hálával gondolni az aradi mártírokra, akik jó része nem is volt magyar, alig beszélték a magyar nyelvet, de életüket adták a szabadságért, zárta gondolatait a tiszteletes.

Utána Gecse Tamás tiszteletes hálaadó könyörgése zárta az ökumenikus gyászmise egyházi részét, amelyet a GGG Irodalmi Studió ez alkalomra összeállított verses, zenés műsora követett, Boros Emőke tanárnő vezetésével. A műsorban Ady Endre, Juhász Gyula, Palágyi Lajos, Pósa Lajos, Aranyosi Ervin műveiből adtak elő, valamint a főtisztek családjaikhoz írott búcsúlevelekből idéztek. A fiatalok nemrég kezdték a közös munkát a GGG hagyományait követve Boros Emőke irányításával, de ez a produkción nem volt érezhető, szép és megható műsornak tapsolhatott a közönség.

A megemlékezés a Jubilate Deo kórus szolgálatával zárult amelyben a Szózat, a nemzeti imánk, a székely himnusz, valamint az Ó Nagyasszony nemzetünk reménye, énekek hangzottak  fel.

Balázs József Attila

Keresés