„Kicsit pirulok. Én és a Siker?
Jöjjenek a tilinkós álparasztok,
Jöjjenek a nyafogó ifju-vének,
Jöjjenek a finom kultúrlegények.
Nem is tudom, hogy mi történt velem,
Hát sokat érne itt a győzelem?”;
(részlet Ady Endre: Búcsú Siker-asszonytól című művéből)
Ady Endre a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb költője 1877. november 22-én született. E nagyság évfordulójára rendezte meg – immár tizenhatodjára – az Ady Endre Elméleti Líceum a Partiumi Ady Endre szavalóversenyt. Az Ady–kultusznak Nagyvárad számára kiemelkedő jellege van, és verset szavalni Adytól nem egy könnyű feladat. Varga Lilla Alexandrának, az Érmihályfalvi 1-es számú Technológiai Líceum végzős diákjának nem ez volt az első megmérettetése. Az anyaországból is hozott már haza első és harmadik helyet, de azt hiszem, az itthon megkapott elismerés volt számára és számomra is a legnagyobb ajándék, siker. Romániából négy megyéből érkeztek versenyzők, Magyarországról pedig egy városból, Debrecenből. A megnyitón Tóth Márta főszervező, magyartanár köszöntötte a 28 résztvevőt, felkészítőiket, kísérőiket, majd bemutatta a zsűri tagjait: Kecse Gabriella tanfelügyelőt, Demeter Ignácot a Tanítók Háza részéről, Hevesy Zoltán egyetemi tanárt, illetve Kozma Éva és Ágoston Palkó Emese magyartanárokat.
A jelenlévőket köszöntötte Vad Márta, az iskola igazgatója is. A 28 résztvevő először a sorszám alapján húzott kötelező két Ady-verset adták elő, majd a második fordulóban egy szabadon választott költeménnyel léptek a zsűri elé. A díjátadáson a második helyet Varga Alexandra Lilla kapta. A résztvevő diákok a verseny két napja során a megmérettetésen kívül más tevékenységeken is részt vettek, például Bogdán Zsolt Jászai Mari-díjas színész Ady-estjét tekinthették meg, illetve meglátogatták a Holnaposok szoborcsoportot és az Ady Endre Emlékmúzeumot. Ezekkel a csodás élményekkel tértünk haza, és folytatjuk fáradhatatlanul feladataink.
„De addig sírva, kínban, mit se várva
Mégiscsak száll új szárnyakon a dal
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar.”;
(Góg és Magóg fia vagyok én)
Lakatos-Dienes Ilona magyartanár