A Széchenyi térre is megérkezett a Mikulás

A Széchenyi térre is megérkezett a Mikulás
2015. December 6.
Érmihályfalva főterén járt szombat este a Mikulás, és ha már ott volt, több mint 500 csomagot osztott ki a gyerekeknek, miközben a díszkivilágítást is felkapcsolták.
/vlm/Image/Show/84/
Sokan összegyűltek a főtéren várni a Mikulást (fotók: ifj.Sütő Szabolcs)

Az ünnepi készülődés már az előző napokban megkezdődött az érmihályfalvi Széchenyi téren: kikerültek azok a faházikók, melyek körül tavaly először volt adventi vásár, a hatalmas fenyőfa karácsonyfává változott és az ünnepi fényfüzérek is a helyükre kerültek. Szombaton este pedig a meghirdetett időpontra egyre csak jöttek, gyülekeztek a gyerekek és felnőttek, akiket a szervezők nevében Szabó János köszöntött és aki kordában tartotta az eseményeket. Mivel a fények még nem világítottak, javaslatára vállalkozó szellemű gyerekek a karácsonyfa mellé álltak verset mondani, hogy a Mikulás hallja, merre is kell mennie, illetve, hogy ne kelljen sötétben bukdácsolnia, néhány gyerek a díszfények kapcsolóját is felkattintotta. Meg is lett a jutalmuk, hiszen nem is egy, de három Mikulás is érkezett, de még így is volt dolguk elég, hiszen az előkészített 350 és a “tartalék” 150 ajándékcsomag is gazdára talált.
Az ünnepség szervezői próbálták kordában tartani az érdeklődést, hiszen élelmesek igyekeztek többször is szembetalálkozni az ajándékosztó Mikulásokkal…
Miután kiürültek a zsákok, egy darabig még kellemes hangulat volt a faházikók körül, melyek némelyikében máris árusok kínálták portékáikat (ezt majd a karácsony előtti héten újra megteszik), az egyik házikónál pedig az RMDSZ-Nőszervezet tagjai teát és kalácsot kínáltak.
Amint gyérült a sokadalom – hiszen a gyerekekkel haza kellett menni, kitenni a cipőket az ablakokba – a szervezők a tér takarításához fogtak, a szemetet összeszedték, hogy lássa a Mikulás: ide jövőre is érdemes eljönni.
(erdon.ro)

Keresés