A Szentmártonnál maradtak a bajnoki pontok

A Szentmártonnál maradtak a bajnoki pontok
2019. March 11.
Papírforma vereséggel indult a tavaszi szezon.
/vlm/Image/Show/84/
Megkezdődött a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság tavaszi szezonja. Az első fordulóban az Unirea ahhoz a Váradszentmártoni CSC-hez látogatott (a szentjánosi pályára), mely a tabella élén állva jobb játékerőt képvisel, s mely az ősszel a Praszler stadionban is győzött.
A találkozó úgy is kezdődött, ahogyan a papírforma ígérte, sőt, már az első félidőben el is dőlt a három pont sorsa, hiszen kialakult a 3-0-ás végeredmény. Az első gólt már az első percben megkaptuk, amit további kettő követett a 29. és a 38. percben. Az első két gól vélhetően beadásnak szánt kapura lövésekből született, a harmadik egy sakk-mattra kijátszott akció végén. Még a hazaiak egy gólos vezetésénél Lakatos és Gego előtt adódott egyenlítési lehetőség, ellenben 2-0-nál Kis két bravúrja akadályozta meg akkor még a különbség növekedését.
A második félidőben kiegyenlítettebbé vált a találkozó, ám az eredmény már nem változott.
Az Unirea összeállítása: Kis – Tankó (46. p. Kiss), Jude, Lazăr, Crişan, Láposi, Lakatos, Fele Sz. (68. p. Dumiter), Solymosán, Széles, Gego.
A további eredmények és a tabella IDE kattintva, a megyei szövetség megújult internetes oldalán tekinthető meg.
A következő fordulóban az Élesdi Crişult fogadjuk, győzelmi reményekre ad okot, hogy az érkezők a tabella alsó részén tanyáznak, illetve, hogy az ősszel otthonukból is elhoztuk a három pontot. Szombaton a Praszler stadionban az ifjúsági meccs 13, a felnőtteké 15 órakor kezdődik.

Keresés