A Szépkor Nyugdíjas Egyesület vasárnap délután tartotta adventi összejövetelét a kultúrház kistermében.
A több mint ötven megjelentet Bobes Erzsébet egyesületi elnök köszöntötte, majd át is adta a szót a GGG Irodalmi Stúdiónak. A diákok, illetve felkészítőik – Boros Emőke, Kéri Andrea és Vadász B. Mónika tanárnők – állandó résztvevői a nyugdíjasok összejöveteleinek, és ezúttal is szép verses-zenés összeállítással járultak hozzá a program tartalmassá, emlékezetessé tételéhez.
A műsor után ugyancsak az elnöknő mondott rövid beszédet az advent kapcsán, majd sütemény és tea mellett zajlott a sokszínű beszélgetés például a decemberi programokról, köztük arról is, hogy az egyesület saját eszközeivel és lehetőségei szerint hozzájárulna az egyházaknak a karácsony alkalmából történő ajándékozási akcióihoz.