A városi kórus Püspökladányban

A városi kórus Püspökladányban
2015. December 7.
A közelmúltban vett részt a Veres László Zsolt Városi Kórus a Püspökladányban tartott kórustalálkozón.
/vlm/Image/Show/84/
A városi kórus a püspökladányi református templomban

Nemrégiben tartották meg Püspökladányban a Csenki Kórus szervezésében azt a kórustalálkozót, melyen a helyi ÁFÉSZ Énekkari Egyesület és az Id.Csenki Imre Vegyeskar mellett az érmihályfalvi Veres László Zsolt Városi Kórus volt a harmadik fellépő.

A református templomban tartott eseményen kórusunk négy énekszámot adott elő:

– Harang (Kányádi Sándor megzenésített sorai)

Csillagoknak teremtője (Tóth Árpád verse nyomán)

– Mendelssohn-Bartholdy: Búcsú az erdőtől

– Szülőföldem szép határa (Kisfaludy Károly verse).

A kórusok előadását közös éneklés követte (legalsó képünk), melyre előre fel lehetett készülni, hiszen mindenki előre megkapta a kottát, a mű pedig Kodály Zoltán: Tantum Ergo V.

Az előadások után a kórusokat állófogadás várta a református egyházközség gyülekezeti termében, ahol lehetett beszélgetni, tapasztalatokat cserélni, ismerkedni, majd egy étteremben felszolgált vacsora mellett a közös nótázásra is sor került.

Keresés