A végén csak ABBA kellett hagyni…

A végén csak ABBA kellett hagyni…
2019. May 20.
Koncertekkel, tűzijátékkal zárult a XXVII. Nyíló Akác Napok.
/vlm/Image/Show/84/

A fesztivál finise a főtéren zajlott. Az első koncertet a román könnyűzenei élet egyik aktuális csillaga, Nicole Cherry adta, bizonyítva, hogy nem véletlenül ér el sok tízmilliós nézettséget a videómegosztókon.

Rétegzene, mondják a 2005 óta működő Irie Maffia együttesre, de melyik nem az? A hip-hop, reggae, funk és rock elemeket ötvöző csapat láthatóan remek zenészekből áll és valóban, az a réteg, mely vevő erre a stílusra, nem csalódott.

Rettenetes sötét felhők gyülekeztek ekkor, a szervezők aggódva kémlelték az eget, de szerencsére két koncert között csak egy hűsítő zápor volt.

A tavasszal volt színes sajtóhír, hogy egy magyarországi városban egy idős házaspár feljelentést tett a fogyasztóvédelemnél, mert egy ABBA nosztalgiakoncerten nem az eredeti csapat szerepelt. Mi nem is számítottunk az Agnetha, Björn, Benny és Anni-Frid összetételre, hiszen tudtuk, hogy az egykori svéd csapat dalait játszó szlovákiai ABBA SK lép fel. A Nyíló Akácok nem kurta történetében talán még nem is volt olyan előadó, aki a publikum csak kisebb részével tudott volna kommunikálni, de most megtörtént: angolul zajlott (volna) a társalgás, csupán a “Köszönöm” hangzott el magyarul, de ez senkit nem zavart, hiszen az örökzöld dalokhoz nem kellett sok kommentár. Aki pedig ABBA-dalokat énekel, az nem nagyon nyúlhat mellé, a siker nem is maradt el, pláne, hogy a dob, gitár és zongoraszólók bebizonyították: bármit eljátszani képes muzsikusokról van szó (például a zongorafutamban egyszer csak a Beverly Hills-i zsaru című film zenéjének főtémáját is felfedezhettük).

Miután elcsendesült a ráadásként játszott Thank you for the music (Köszönjük a zenét – amit a közönség mondhatott volna igazából), csak a fesztivál zárása maradt. Ennek során Nyakó József polgármester a szervezésben közreműködött munkatársait szólította maga mellé a színpadra, hangsúlyozva, hogy a május 26-i szavazás tétjének tekinthető, hogy megmaradhasson a Nyíló Akác Napok irányvonala. Egy fesztivál nagydíjat még átadott Kéri Jánosnak (Pingu), a Nyíló Akác néptánccsoport tagjának, közösségerősítő munkájáért, és kezdődhetett a tűzijáték.

Hétfőn reggel már csak a még elszállításra váró színpad emlékeztetett a feltakarított főtéren az előző napok nyüzsgésére. A 2020-as fesztivál a szervezők bejelentése szerint annak jegyében zajlik majd, hogy a város első írásos említésének 750. évfordulóját fogják ünnepelni.