Adomány tanévkezdésre

Adomány tanévkezdésre
2015. September 16.
A budapesti Csillaghíd Alapítvány tagjai a minap tanévkezdést segítő adományokat hoztak a dévai Szent Ferenc Alapítvány kötelékéhez tartozó napközinek.
/vlm/Image/Show/84/
Az ajándékozók és a megajándékozottak az iskola udvarán

Tavaly tavasszal számolhattunk be arról, hogy a Budapesti Közlekedéstudományi Intézet munkatársai, illetve a Csillaghíd Alapítvány tagjai élelmiszereket, ruházati és műszaki cikkeket hoztak Érmihályfalvára, a dévai Szent Ferenc Alapítvány kötelékéhez tartozó napközinek adományként. A Bank utcai iskolában működő csoporthoz a napokban újra vendégek érkeztek, az említett tavaly tavaszi kapcsolat folyományaként. Ezúttal a Csillaghíd Alapítvány képviseletében jöttek nyolcan, tudtuk meg Berta Tamás kuratórium elnöktől, aki hozzátette: a tanévkezdésre tekintettel a tartós élelmiszerek mellett főleg tanszereket, írószereket hoztak, melyeket maguk gyűjtöttek, amihez még további két cég és a Fejér megyei Pázmánd község polgármestere is “beszállt”.
András Ildikó tanárnő nagy örömmel fogadta a csoportját megajándékozó vendégeket, kiknek szürke mikrobusza olyannyira fel volt pakolva, hogy hátsó ajtajának kinyitásakor a holmik egy része nemes egyszerűséggel kipotyogott. Persze semmi nem maradt ott sokáig, a behordásban nagy örömmel a gyerekek maguk is segédkeztek. A kapcsolat természetesen tovább folytatódik, az alapítvány a továbbiakban is segíti a csoportot.

Keresés