A római katolikus templomban vasárnap kora este az egyházközség Jubilate Deo kórusa megalakulásának 20. évfordulója alkalmából tartottak koncertet. A megjelenteket Bogdán István plébános köszöntötte, megköszönve a kórusnak, hogy két évtizede szolgálják közösségüket. “A zeneszámok közelebb hozzánk nekünk az Urat, és közelebb hozzák egymáshoz az embereket”, fogalmazott a tisztelendő.
Bokor János kántor, kórusalapító rövid ünnepi beszédében elmondta, hogy az eltelt időben több mint ezer szentmisén közreműködtek, a kórusnak összesen 67 tagja volt/van, további 8-an már az égi kórus tagjai. “Aki szeret, az énekel” – Szent Ágoston szavait idézve jelölte ki a kórusa célját a kántor, majd elkezdődött koncert a székelyhídi Szeplőtelen Fogantatás plébánia kórusa, továbbá helyből a Vox Angeli gyerekkórus, a Veres László Zsolt Városi Kórus, és természetesen az ünnepelt kórus részvételével, közreműködtek: Darabont Aliz, Facsar Gabriella, Molnár iringó (zongora), Szellő Nikoletta (furulya), ifj. Lupsa János (hegedű), Bara Dávid (orgona).
Összesen 29 kórusmű hangzott fel, melyekből kettőt a résztvevők együtt énekeltek, illetve zárásként a Székely himnuszt és a Himnuszt. Amikor a kórus nevét adó kórusmű – Halmos L.: Jubilate Deo – hangzott fel, Bokor János a kórusban korábban énekelt, jelenlévő tagokat is felkérte a közös éneklésre.
A kórus(ok) és kórusvezető(k) munkáját Nyakó József polgármester méltatta és köszönte meg, úgy vélve, hogy egy élő közösségről van szó, melyre ő, a város vezetőjeként is büszke lehet. Mint fogalmazott: az áldás mellett mindig van helye a dicséretnek is, ennél fogva Bokor Jánosnak a fesztivál nagydíját adta át. A maga során a kántor is megajándékozta vendégeit, a kórusvezetők és közreműködök emléklapokat, virágcsokrokat, ajándékokat vehettek át.
A “születésnaposnak” természetesen torta is járt, ezt már a közös vacsora során szelték meg.