
A Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke, Pásztor Sándor mellett, Pocsalyi Zoltán Margitta és Nyakó József Érmihályfalva polgármestere is jelen volt a szerződés aláírásakor. Ez is mutatja, hogy mindkét városban nagy az érdeklődés a létesítmény iránt.
„A szükséges dokumentációt előkészítettük, kijelöltük a helyszínt és a területet bármikor átadhatjuk a kivitelezőnek. A turizmus fejlesztése mellett, feladatunknak tekintjük a fiatalok sportolási körülményeinek folyamatos fejlesztését. Ebbe a stratégiába tökéletesen illeszkedik a Megyei Tanács kezdeményezése”; – nyilatkozta a margittai elöljáró. A beruházás értéke megközelíti a 6 millió lejt. Az uszodában lesz egy 25×12 tanmedence és egy 6×12,5 méteres gyerek medence.
Hasonló áron hasonló uszodát építenek Érmihályfalván is. „Városunkban és a környező településeken több mint 2100 gyerek tanul. Számukra fogunk szervezett úszás oktatást biztosítani. Délutánonként a bérletet váltók használják majd az uszodát. A működéshez szükséges pénzt az önkormányzat egészíti ki”; – tudtuk meg a polgármestertől.
Daniel Forțiu, a kivitelező Costa V.O.C. cég vezetője elmondta, hogy az építkezés megkezdésétől 12 hónap a szerződésben vállalt határidő. A csütörtökön aláírt két helyszín mellett még három Bihar megyei város, nevezetesen Diófás, Székelyhíd és Vaskohsziklás, tanmedencéjére kiírt pályázatot is megnyerték. Utóbbi helyszíneken már javában folyik a munka. „A kiemelt fontosságú projektjeink egyike a tanmedencék építése. Rövidesen 5 Bihar megyei városban dolgozik a kivitelező. Az elvárásunk vele szemben a minőségi munka és a határidők tiszteletben tartása. Mindkettőre határozott ígéretet kaptunk”; – nyilatkozta Pásztor Sándor.
Vitályos Barna, a Bihar megyei Hosszútávú Fejlesztési Ügynökség igazgatója elmondta, hogy július elején újabb két projekt kap végleges formát. Azt követően Nagyszalonta és Belényes lesz a következő két helyszín ahol a kiírják a pályázatot a városi fedett uszoda építésére.