Állampolgársági eskütétel a nemzeti ünnepen

Állampolgársági eskütétel a nemzeti ünnepen
2013. March 16.
Március 15-én 84 személy tett állampolgársági esküt Nyírábrányban. Nagyobb részük érmihályfalvai volt, mellettük szilágyságiak, de még Maros megyéből érkezett "új állampolgár" is megjelent az ünnepségen.
/vlm/Image/Show/84/
A nyírábrányi kulturális központban volt az ünnepi eskütétel
Nem csak arról marad emlékezetes 2013. március 15., hogy karácsonyhoz illő idő volt, hanem arról is, hogy sokan nehezen tudtak eljutni Nyírábrányba, letenni a magyar állampolgársági esküt.
A nagyközség kulturális központjának nagytermében a program is másként alakult, mint ahogyan azt előre meghirdették: elmaradt például a debreceni Valcer Táncstúdió társasági-, és a helyi csoport néptánc bemutatója is, de nem érkezett meg dr.Wetzel Tamás miniszteri biztos, és Tasó László országgyűlési képviselő sem.
Kis Edit anyakönyvvezető jelentette be hivatalosan is a megjelenteknek, hogy állampolgársági kérelmüket Áder János köztársasági elnök jóváhagyta, így sor kerülhet az eskütételre. Ennek szövegét Nyíri Béla polgármester mondta elő: “Esküszöm, hogy Magyarországot hazámnak tekintem…” – és összesen 84-en mondták utána, olyanok, akik nagyrészt Érmihályfalváról, illetve környékéről érkeztek, de voltak a Szilágyságból, sőt, még Maros megyéből is.
Míg a Bánk bán című opera, és a Honfoglalás című film legismertebb dallamai szóltak, a polgármester átadta a honosítást bizonyító okiratot az egyenként szólított új honfitársainak.
Ezután dr.Szilágyi Ferenc, az Érmelléki Demokrácia Központ (ÉDK) vezetője lépett a mikrofonhoz, aki a következő beszédet mondta:
Tisztelt egybegyűltek, hölgyeim és uraim!
Nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetek ma önök között. Nem csak azért, mert ma van egyik legszebb nemzeti ünnepünk, hanem ezért, mert a mai napon is gazdagodik a magyar nemzet. Mostanában sok negatív dolgot lehet hallani a magyarság vonatkozásában, fogyunk, elvándorlunk, asszimilálódunk. Ezért külön ünnep az, amikor valami örömteli dologról számolhatunk be. Minden egyes állampolgársági eskütétel egy-egy nemzeti ünnep a számunkra. Nemzeti ünnep, mert a határon túli magyarok az érzelmieken, a nemzettudaton túl még jogi köteléket is akarnak létesíteni a Hazával, az Anyaországgal. Jó arról hallani, jó tudni azt, jó tanúja lenni annak, hogy a magyarok a saját kezükbe akarják venni a sorsukat. Végre nem csak történnek velünk a dolgok, végre nem csak sodródunk az árral, hanem mi magunk vagyunk az ár! Több százezer határon túli, aki akar magyar lenni, aki nem csak megéli az életet, amit mások írnak elő neki, hanem saját maga, tudatosan alakítja, irányítja azt. Akar! Állampolgárságot. Szabadságot. Autonómiát. Ünnepelni akar. Tenni akar. Mit lehetne ehhez még hozzátenni? Úgy legyen! Vagy ahogyan egy nagyon kedves barátom mondta: sikerüljön minden dolgunk! Isten áldja és óvja a nemzetünket!
Nyírábrány tudatában volt, hogy határmenti településként sokan fogják ott kérelmezni az állampolgárságot, de a nagyközség büszkén tesz eleget feladatának, és már 2000-nél jóval többen tettek ott esküt – mondta Nyíri Béla polgármester, aki a nyírábrányi önkormányzat nevében gratulált az új állampolgároknak. Köszönetet mondott az adminisztrációs munkában nyújtott segítségért Czeglédi Júliának, az ÉDK, illetve Sütő Juditnak, az érmihályfalvai RMDSZ-szervezet titkárnőjének.
A beszédek után dr.Szilágyi Ferenc és Czeglédi Júlia ajándékot adtak át a házigazdáknak, mintegy köszönetképpen, az esküt tettek nevében is.
Közben a vendéglátók mindenkihez eljutottak egy-egy pezsgőspohárral, így lehetett közösen koccintani az alkalomra, majd sorra készültek az emlékfotók a nemzeti zászló előtt.

Keresés