Csütörtök délelőtt, másfél hét elteltével a 20 kilométer kerékpár út és 4,5 kilométer aszfaltozott közút átadása után újabb ünnepélyes átadásra került sor. Érmihályfalva országhatár felé vezető útja mellett átadták a település új sportcsarnokát amelynek munkálatait tavaly ősszel kezdték el. Az ünnepség moderátora, Boros Emőke, először Karsai Attila megbízott polgármestert szólította a mikrofonhoz, aki köszöntötte a megjelenteket majd röviden összegezte az elmúlt időszak új megvalósításait. A város RMDSZ-es vezetése mindig is kiemelten kezelte a sporthoz, a lakosság és főként a fiatalok egészséges fejlődéséhez köthető fejlesztéseket. A több mint 100 éves múltal rendelkező futballklub mellett a női kézilabda is egyre szebb eredményeket tud felmutatni, a küzdő sport is képviselve van az Aladin Hero Team által, továbbá a szellem sportja a sakk is ott van a település sport palettáján. A különböző tánccsoportok, a néptánc, zumba, hipp-hopp, valamint társasági és fitnesszcsoportok is lehetőséget kapnak, hogy kibontakoztassák tehetségüket. A Gizella Művelődési Központ, az uszoda, aszfaltozott közutak és kerékpárutak, az új szárnyal bővülő és felújítás alatt álló Zelk Zoltán Gimnázium valamint a most átadott új sportcsarnok, mind Cseke Attila miniszteri mandátumában elkezdett és befejezett, vagy a befejezéshez közeledő beruházások, amelyek közösségünk igényeit hivatottak szolgálni. Nyakó József RMDSZ elnökkel és a mögöttünk álló csapattal feltett szándékunk tovább dolgozni az érmihályfalvi lakosok életkörülményeinek javításán. Ehhez szükségünk lesz településünk polgárainak bizalmára, minél nagyobb számban jelenjenek meg a jövőre esedékes választásokon és szavazzanak az RMDSZ jelöltjeire, mondta az elöljáró. Zárszavában Karsai Attila megköszönte Cseke Attila szenátornak, minisztersége alatt kifejtett munkáját amelynek kiemelkedő eredményei vannak szerte az országban.
Utána Cseke Attila szenátor kapott szót, aki beszédében rámutatott, minisztersége alatt fontosnak tartotta kulturális és sportlétesítményekkel is gazdagítani az ilyen téren lemaradott régiókat. Immár ez a negyedik sportcsarnok a megyében a tavaly Bihar községben átadott hasonló méretű után. Mennyire fontosak voltak ezek a fejlesztések az ő minisztersége alatt, napjainkban bizonyosodnak be, hiszen a jelenlegi kormány törvényben tiltotta be az ilyen beruházásokat. Ez a létesítmény nem csak egy szép épület Érmihályfalva térképén, hanem bizonyítéka annak mit akarunk a fel növekvő nemzedékért tenni, mondta a szenátor. Végezetül megköszönte Karsai Attilának és Nyakó Józsefnek a partnerséget amelynek eredményeképpen itt állhatunk az újonnan átadott sportcsarnok falai között.
Szabó Ödön beszédét egy költői kérdéssel kezdte amelyből kiderült, Érmihályfalva város két és fél éves teljes költségvetését emésztette volna fel ennek a beruházásnak az értéke. Azonban három évvel ezelőtt a magyarok lakta településeken, így Érmihályfalván is a lakosok szántak tíz percet arra, hogy szavazataikkal az RMDSZ-t támogassák, így kerülhettek miniszteri pozícióba politikusaink. Ennek a döntésnek a hozadékát a számtalan megvalósítás gyümölcsét láthatják itt és szerte a megyében, és ennek a jó döntésnek lett az eredménye, hogy a város csak töredékét fizette mint önrész ebbe a beruházásba. Jövőre négyszer kell az urnák elé járulni, és újra adott lesz a lehetőség az RMDSZ-re szavazni, akkor pedig mi végezzük tovább a feladatainkat, és örömmel szolgáljuk ki a közösségünket, zárta gondolatait a képviselő.
Nyakó József Érmihályfalva RMDSZ elnöke lépett a mikrofonhoz aki üdvözölte a megjelenteket, meghívott vendégeket, sportoló fiatalokat, szüleiket. Beszédében hangsúlyozta, ennek az impozáns, 180 férőhelyes lelátóval, öltözőkkel és zuhanyzókkal rendelkező sportcsarnoknak, amely alkalmas kézilabda, tenisz, kosár- és röplapdamérkőzések a megrendezésére, fontos szerepe lesz a városkép kialakításában. Biztosítottak a korszerű feltételek az egyesületi vagy szabadidős sporttevékenységekhez, de szükség van a felkészült tornatanárok, edzők odaadó munkájára is, így fog ez a sportbázis közösségformáló helyé válni. Reményét fejezte ki, hogy a 2024-es választási évben Érmihályfalva lakosai továbbra is bizalmat szavaznak az RMDSZ jelöltjeinek, így lesz töretlen településünk fejlődése. Beszéde végén átadta ifj. Oláh Sándornak a sportcsarnok vezetőjének a helyi RMDSZ adományát, egy modern defibrillátor készüléket, amellyel a létesítmény egészségügyi felszereltségét, a sportolók biztonságát kívánják fokozni.
Karsai Attila kérésének eleget téve mindazok akik hozzájárultak a sportcsarnok létrejöttéhez kézjegyükkel láttak el egy futballabdát, majd pedig elkészült egy csoportkép az esemény résztvevőivel. Az átadási ünnepség egy barátságos kézilabda mérkőzéssel zárult Székelyhíd és Érmihályfalva U10-11-12 korosztályú lánycsapatainak részvételével.
Balázs József Attila