
A Nyíradonyban első laklommal megszervezett atlétikai versenysorozat három szakaszból állt: az elsőt tavaly novemberben, a másodikat idén áprilisban, a harmadikat május 21-én, szerdán, a Kihívás Napján tartották. Ez utóbbi valóban kihívásnak bizonyult az egyetlen határon inneni csapat, a Zelk Zoltán Általános Iskola csapata számára, hiszen az volt a tét, hogy meg tudják-e tartani az első két fordulóban összehozott előnyt, és megszerzik-e a végső győzelmet?
Csengeri Csongor igazgató, testnevelőtanár elmondta: a versenyen való részvétel a Nyíradony és Érmihályfalva közötti jó kapcsolat eredménye volt, a mieink mellett a nyíradonyiak 3 csapattal voltak jelen, további egy-egy képviselte Bagamért, Vámospércset, Álmosdot, Nyírmártonfalvát, Nyírábrányt, Fülöpöt és Újlétát. A diákok négy korosztályban (2000-es, 2001-es, 2002-es és 2003-as születésűek) versenyeztek kislabdadobásban, távolugrásban, 100, 200, 400, 800 méteres síkfutásban, 4X100 méteres váltóban, illetve úgynevezett vegyes svéd váltóban, melyben különböző korú fiúk és lányok vettek részt.
Az első, majd a második forduló után is Érmihályfalva végzett az élen, értelemszerűen az összesített versenyben is vezetve, annak ellenére, hogy a második szakaszra több versenyző nem tudott elutazni útlevél gondok miatt. Mivel a harmadik fordulót is fölényesen nyerték a mieink, a végső győzelem, tehát a csapat aranyérem, és a vándorkupa is birtokukba került. A csapatban összességében 30 diák szerepelt 27 próbaelem során, akik sikerükkel egy 100 ezer forintos vásárlási utalványt is nyertek iskolájuknak. Csengeri Csongor (aki ifj.Fele Sándor és Leu Eugen testnevelőtanárokkal kísérte a diákokat) elsorolta azokat is, akik a csapat sikere mellett egyénileg is aranyérmet szereztek: Ionoi Victoria (távolugrás), Réder László (távolugrás), Bihari Viktória (400 m), Purcel Raluca (800 m), Toma Denisa (távolugrás), a svéd vegyesváltó (Kis-Rimay Jázmin, Láposi Krisztofer, Bihari Viktória, Geszti Richárd). Az igazgató kiemelte még Szilágyi Erik teljesitményét, aki számításaik szerint 100 méteren ugyancsak aranyérmes kellett volna legyen, de a szervezők másként látták, továbbá Király Nórát, aki távolugrásban 2. lett, ám csapatszervezési megfontolásból az egy korosztállyal idősebbek között szerepelt, sajátjai között első lehetett volna.
Csengeri Csongor elmondta: az iskola atlétikai csapata erre a versenyre szerveződött, ám a továbbikban már összetartják a gárdát, akár az Unirea SC keretében is, egy szakosztályként. A következő tanévben, amikor a versenyt már négy fordulósra tervezik, szeretnék megtartani a nyíradonyiak vándorkupáját.
A versenyről további képek ide kattintva nézhetőek meg.