Az 1956-os forradalom hőseire és az Érmihályfalvi Csoport tagjaira emlékeztek a Szécshenyi téri emlékműnél

Az 1956-os forradalom hőseire és az Érmihályfalvi Csoport tagjaira emlékeztek a Szécshenyi téri emlékműnél
2023. October 23.
oct2 23 1

Vasárnap délután,  az ’56-os forradalom hőseire és az Érmihályfalvi csoport tagjaira emlékeztek a helyi RMDSZ szervezésében a Szécshenyi téri emlékműnél, zászlótartó fiatalok álltak díszőrséget, mécsesek és fáklyák égtek az emlékhely körül.A rendezvény moderátora Boros Emőke tanárnő, először Karsai Attila megbízott polgármestert szólította a mikrofon elé, aki ünnepi beszéde elején felhívta a figyelmet, ezen a napon, amikor a magyar történelem egy kiemelkedő napját ünnepeljük, amelynek érmihályfalvi mártírjai is voltak, minden helybéli magyar érzelmű embernek itt lenne a helye. 1956-ban a budapesti fiatalok voltak az elsők, akik felvették a harcot a kommunista diktatúra ellen, majd pedig futótűzként terjedt a fegyveres ellenállás Magyarország egész területére. Bár a szovjet tankok eltiporták a forradalmat, a megtorlás pedig rendkívül súlyos volt, a reménynek ezt a parazsát nem lehetett kioltani. A szabadság iránti vágy nem állt meg a határoknál, eljutott ide Érmihályfalvára is, megalakult az Érmihályfalvi Csoport, amelynek tagjaira a hatóságok vasszigorral lecsaptak, hosszú évekre bebörtönözték őket vagy halálra kínozták. Köszönöm, hogy ma itt vagyunk és megemlékezünk azokról akik a szabadságért harcoltak és szenvedtek, így lehetünk méltóak azokhoz akik az 1956-os forradalomban és az Érmihályfalvi Csoport tagjaiként az igazság és a szabadság mellé álltak, emlékük legyen áldott, dicsőség a hősöknek! zárta beszédét az elöljáró.Szabó Ödön parlamenti képviselő ünnepi beszédében egyebek mellett hangsúlyozta, ha már az 1956-os forradalom résztvevői, hősei nincsenek közöttünk, mi évtizedekkel később is emlékezünk rájuk. Emlékezünk azokra akiket név szerint ismerté tettek a történelem lapjai, és emlékezünk azokra a névtelen hősökre akik nevét csak családjuk, barátaik ismertek, ők voltak a legtöbben. Az elmúlt évszázadokban legalább egyszer megharcoltunk magyarságunkért, Rákóczi-szabadságharc az ezerhétszázas évek elején, 1848-49 forradalom és szabadságharc, majd pedig az 1956-os forradalom. Minden harcunk után más lett a világ, példát mutattunk a többi nemzetnek. Mi akik itt vagyunk és fejet hajtunk az ’56-os forradalom és az Érmihályfalvi Csoport hősei előtt úgy döntöttünk, érdekel minket magyarságunk sorsa, zárta gondolatait a képviselő.Az ünnepi program következő részében Meleg Vilmos színművész irodalmi összeállítását hallhatták a jelenlévők, amelyet többek között Illyés Gyula és Ady Endre verseiből állított össze.A koszorúzás során összességében 17 intézmény, párt, egyesület, egyházi közösség képviselői, illetve áldozatok hozzátartozói járultak az emlékmű elé:

– Szabó Ödön, az RMDSZ parlamenti képviselője, Kéry Hajnal az RMDSZ Bihar megyei Nőszervezetének elnöke, Meleg Vilmos a Bihar megyei RMDSZ választmányának elnöke.

– Cseke Attila RMDSZ szenátor irodájától Varga Róbert irodavezető

– Érmihályfalva város képviseletében Karsai Attila megbízott polgármester

– A helyi RMDSZ részéről Nyakó József és Cseh László választmányi tag

– Az Érmihályfalvi RMDSZ Nőszervezet , Kovács Angéla elnök, Kecskés Tivadar Renáta és Fele Sütő Tímea alelnökök.

– Érmihályfalváért egyesület képviseletében Oláh Sándor.

– A Szépkor Nyugdíjas Egyesület részéről Magda Erzsébet elnök és Szabó Ida tag.

– A Római Katolikus Egyház részéről Bogdán István plébános és Bokor János kántor-tanító

– A Történelmi Vitézi Rend részéről vitéz Hegedűs Attila székkapitány

– Az 1.Számú Technológiai Líceum részéről Zeffer Tímea igazgatónő, Gergely Tamás tanár, valamint Galajda Maya és Illés Kristóf tanulók 

– A Zelk Zoltán Gimnázium képviseletében Varga Róbert igazgató, Boda Boglárka és Bákai Andrea Boróka diákok

– Az ÉRMISZ részéről Gazsi Jázmin

– Az Érmihályfalvi Egészségügyi, Szociális Központ részéről Csűri József intézményvezető

– Az Érmihályfalvi ,,Bambi” bölcsőde részéről Torda Csilla igazgatónő és Galea Gabriella egészségügyi asszisztens

– Székely Albertre, az Érmihályfalvi Csoport tagjára gyermekei Székely Ernő, id. Nagy László Tibor Antal, és unokája Székely Ernő emlékeztek.

– Rimay János emléke előtt dédunokája Rimay Hunor János hajtott fejet.

A főtéren rendezett ünnepség a Himnusz eléneklésével ért véget, majd az ünneplők átvonultak a Gizella Művelődési Központba .

Itt újra Boros Emőke köszöntöttea megjelenteket, majd ismertette az ünnepség második részének menetrendjét, először Nyakó Józsefet a helyi RMDSZ elnökét kérte mikrofonhoz, aki ünnepi beszédében örömének adott hangot, hogy a helyi pedagógusok részt vállalnak a nemzeti öntudat kialakításában és megélésében. Érmihályfalva 31 mártírját egy koncepciós per koholt vádjai alapján ítélték el, hisz a vádlottak nem hogy fegyvert fogtak, de az erőszak egyetlen eszközével sem éltek az akkori hatalom ellen. Amiért együtt éreztek az anyaország felkelőivel, rájuk sütötték, hogy államellenes tevékenységet folytattak azaz veszélyeztették a román állam biztonságát. Nem engedhetjük meg, hogy szétforgácsolják közösségünket mert ha egységesek vagyunk, akkor mindig lesz erőnk visszaverni a magyarságunk ellen irányulóbármilyen támadást. Beszéde végén az elnök emléktárgyat adott át Sütő Szabolcsnak aki koreográfusi tevékenységéért nemrégiben megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet a Magyar Kormánytól.

Ezután az újjászervezett GGG irodalmi studió ez alkalomra összeállított irodalmi műsorának tapsolhatott a közönség.

Az ünnepség az érsemjéni Ezüstperje Néptánccsoport ,,Emlékezünk 1956-ra” című műsorával zárult, amelyet a hálás közönség vastapssal köszönt meg.

Balázs József Attila

Keresés