
Gazdag anyagból válogathattak a szervezők, hiszen a kilenc eddigi alkotótábor ideje alatt tekintélyes mennyiségű műremek gyűlt össze. Ezekbe a táborokba belföldi és külföldi – Magyarország, Lengyelország, Szlovákia – művészeket egyaránt meghívnak, többek között margittaiakat is. Papp Gábor festőművész már több alkalommal volt vendég és ígéretet tett, hogy megszervez egy margittai kiállítást. Ígéretét most betartotta, így az érmihályfalvi alkotótáborok anyagát megtekinthették a margittai érdeklődők is. Közel 10, zömében érmihályfalvai és margittai alkotó munkáját láthattuk. Igen szépszámú néző gyűlt össze a megnyitóra, magánemberek és civil szervezetek vezetői egyaránt képviseltették magukat.
Megnyitóbeszédet a táborok művészeti vezetője, Patai István mondott, aki magyarországi – Hajdúnánás – illetőségű, de elvállalta az érmelléki táborok irányítását, szervezését. Röviden bemutatta a kiállított műveket és azok alkotóit is. A klasszikus stílusú festményeken kívül, üveg- és porcelánfestmények, fa- és csontfaragások, valamint grafikák és bőrművek is bemutatásra kerültek. A vendéglátók nevében Papp Gábor mondott köszöntő beszédet és köszönetet a margittai önkormányzatnak a kiállítási felület biztosításáért. Hangsúlyozta, hogy szándékukban áll megtartani a jó kapcsolatot az érmelléki képzőművészekkel és lehetőség szerint közös alkotótáborokat, illetve kiállításokat szervezni. Erre a művelődési ház átadása után lesz nagyobb lehetőség.
Szöveg és fotók: Szőke Ferenc