2019. June 6.
A Szent Ferenc Alapítvány gyerekotthonainak lakói is ott voltak a pápai szentmisén.

Egy nagybusznyi gyerek és kísérőik a Szent Ferenc Alapítvány Bihar megyei otthonaiból – Érmihályfalva (napközi), Gálospetri (bentlakó otthon), Székelyhíd (bentlakó és napközi), Diószeg (napközi) és Erdőhegy (napközi) csütörtök reggel indultak el Csíksomlyóra a pápálátogatás helyszínére.
Csíkszentsimonban, ahol szintén működik bentlakó otthon, bevárták a többi házak gyerekeit, akik az ország többi részéből jöttek (Nagyszalonta, Dózsa György, Medgyes, Szováta, Déva, Szászváros).Péntek estére mintegy 700-750 gyerek (és nevelőik) zsibongott a csikszentsimoni lovardában és annak udvarán, ahol felállították sátraikban.
Aztán szombaton korán reggel elindult a “menet”, Csíkszereda határáig az autóbuszkonvoj, majd a buszokról leszállva a gyalogos “Szent Ferenc menet”, fel a kegyhelyig. Jöhetett az eső, a köd, a sár, a lelkes csapatot ez sem gátolta meg abban, hogy a Ferenc pápát láthassák, halhassák. Aztán amelyik Úr megáztatta őket, az meg is szárította, mert elállt az eső és kisütött a nap, feledtetve az előzményeket.
András Ildikó, az Iskolaház nevelője