Az ENSZ 1991-bn nyílvánította október 1-jét az Idősek Világnapjává.
Az Egészségügyi-Szociális Központban ma, október elsején több emlékezetes esemény is zajlott, nagy volt a “forgalom”.
Elsőként is ma lépett hivatalosan is funkcióba Csűri József igazgató, akit a versenyvizsgán elért eredménye nyomán nemrégiben nevezett ki a Helyi Tanács. Ebből az alkalomból reggel egy gyűlést tartottak az intézmény alkalmazottainak, ahol Karsai Attila alpolgármester, korábbi igazgató mutatta be az új vezetőt.
Még a délelőtt folyamán Nyakó József polgármester és Karsai Attila alpolgármester társaságában meglátogatta a központot Bíró Rozália Nagyvárad volt alpolgármestere, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke, akit az elöljárók hivatalba lépésük 100. napja alkalmából hívtak meg Érmihályfalvára.
Délután pedig az Idősek Világnapja alkalmából került sor rövid ünnepségre. Az intézmény udvarán a szobájukon kívül is tartózkodni tudó ápoltak és gondozóik mellett megjelentek – mint vendégek – a Szépkor Egyesület tagjai, illetve a városvezetők. Elsőként Karsai Attila alpolgármester beszélt arról, hogy az Egészségügyi-Szociális Központ és a Szépkor Egyesület reményeik szerint a továbbiakban együtt fog majd működni, és bármilyen rendezvényük, programjuk is lesz, ahhoz támogatóra találnak az elöljáróságban.
“Törődni az idősekkel mindig a jelen dolga” – kezdte beszédét Nyakó József polgármester, majd Böjte Csaba szerzetest idézte (nem szó szerint), miszerint szeretni sokféle képpen lehet, de csak tettekkel bizonyítva érdemes. Ennek szellemében akar munkálkodni a város vezetése, amikor minden lehetséges és törvényes módszerrel segíteni fogják az intézmény működését.
Bobes Erzsébet, a Szépkor elnöke Ady Endre egy versével – Teveled az Isten – köszöntötte az időseket, míg Magda Erzsébet alelnök Tendzin Gyaco dalai láma egy gondolatát idézte.
Az ünnepség végén a központ lakói gyümölcsöket tartalmazó ajándékcsomagokat kaptak.
Befejezésül álljon itt a dalai láma már idézett gondolata, az Idősek Világnapja tiszteletére: “Mindjárt születésünk pillanatában szüleink jóságára, gondoskodására szorulunk. Később, amikor betegségek gyötörnek minket és megöregszünk, megint mások gondoskodására és jóságra leszünk utalva. Mivel életünk kezdetén és végén mások törődnek velünk, hogyan tudnánk mi életünk derekán nem törődni másokkal?“