Az Olimpia vendégei voltunk

Az Olimpia vendégei voltunk
2015. August 8.
A Szatmári Olimpia vendégeként játszott előkészületi meccset pénteken az Unirea. Mivel a bajnokság kezdését egy héttel halasztották, még egy edzőmeccs került a felkészülési időszakba. Alább az Unirea őszre kialakított keretének névsora is olvasható.
/vlm/Image/Show/84/
(Archiv fotó)
Hatodik előkészületi találkozóját vívta pénteken délután az Unirea, az eddigi ellenfelek közül a legmagasabban jegyzett, B-ligás Szatmári Olimpia edzőtáborból hazatérve fogadta a Bihar megyei első osztályú ellenfelét.
Jó pályán, jó ellenfél ellen küzdhetett az Unirea, amikor alkalom nyílt a tudás bizonyítására, ellenben a nagy meleg is próbára tette a játékosok állóképességét.
A játék képe megmutatta a tudásbeli különbséget, azonban a meccs igen hasznos volt abból a szempontból, hogy kiütköztek a hiányosságok, úgymint egyéni és helyezkedési hibák, pontatlan passzok, tudtuk meg a lefújás után ifj.Fele Sándor edzőtől. Az első félidőben bátrabban játszott a csapat, gólszerzési lehetőségeink is voltak, ám az említett hiányosságok és az erőkülönbség 3-0-ás félidő után 5-0-ás Olimpia győzelmet eredményezett.
Az Unirea a következő összeállításban játszott: Perényi – Lakatos, Péter, Horváth, Fazekas, Crişan R., Létai, Pap, Fele Sz., Gábor, Sándor.
Pályára lépett még Ármós, Kiss, Dobondi, Crăciun, Bersenszki.
Igazoltan hiányzott Crişan C., Vadkerti, Illés és Gego.
A fentebb nevezett 20 játékos alkotja pillanatnyilag az Unirea őszre tervezett keretét – tudtuk meg az edzőtől.
A megyei szövetség legutóbbi gyűlésén úgy döntött, hogy a bajnokság kezdését augusztus 15-ről 22-re halasztja. Az egy hét csúszás miatt az Unirea még egy edzőmeccset tervbe vett: augusztus 12-én, szerdán 19 órától a Székelyhídi SK-t fogadják a Praszler stadionban.

Keresés