Az öregfiúk is pályára léptek

Az öregfiúk is pályára léptek
2018. May 19.
Három "öregfiú csapat" játszott barátságos meccseket a Praszler stadionban.
/vlm/Image/Show/84/

Péntek délelőtt tartották meg a Praszler stadionban a hagyományos Nyíló Akác Kupa kispályás focitornát az ifjúsági korosztálynak (ennek eredményéről később számolunk be), délután azonban már az öregfiúk mutathatták meg, hogy nem is olyan öregek. A szervezők eredetileg három, mármint három különböző klubot képviselő csapattal számoltak, ám a nyíradonyiak előző nap visszamondták a szereplést, így a hazaiak, az egykori “unireások” keretükből két csapatot alakítottak, és a megérkezett hajdúszoboszlóiakkal meglett a tervezett mezőny. Az egy félidős meccseken nem az eredmény volt a fontos, ezért nem is tartjuk lényegesnek ezek rögzítését, sokkal inkább a játék öröme. A kevés számú néző pedig láthatta, hogy az évek múlásával sem szűnt meg a lelkesedés, aki a pályára lépett a korábbi csapattagokból, az mindenki a győzelemre törekedett, amennyire erejéből tellett.

Jó volt látni az ismerős arcokat újra a pályán.

Keresés