Az őstermelők érdekeit védenék

Az őstermelők érdekeit védenék
2015. April 30.
A mezőgazdasági kistermelőket érintő változások célja: az őstermelők védelme a viszonteladásból hasznot húzókkal szemben, hangzott el a képviselő-testületi áprilisi ülésen.
/vlm/Image/Show/84/
A városháza illetékese, Nichita Anikó (középen) ismertette a részleteket
Szerdán délelőtt tartotta rendes havi gyűlését az érmihályfalvi képviselő-testület, egyik napirendi pont a mezőgazdasági kistermelőket érintő változásokhoz kapcsolódott.
Felvezetésként Nyakó József polgármester elmondta: egy olyan központi intézkedésről van szó, mely bevételt hoz ugyan a helyi költségvetéseknek, ám az érintettek ellenszenve is a helyhatóságra irányulhat, amiért a törvény nagyobb felügyeletet próbál gyakorolni jövedelmeikre.
A továbbiakban Nichita Anikó, a Városháza szakembere ismertette azokat az általános tudnivalókat, melyeket kiképzéseken mondtak el a helyhatóságok illetékeseinek. Eszerint a nem jogi személyekre vonatkozik az előírás, a kistermelők által bevallott terület nagyságát és felhasználását a polgármester által kijelölt alkalmazottak kötelezően minden esetben ellenőrzik. A kistermelő részletes nyilvántartást kell vezessen áruforgalmáról (például mennyi terményt vitt adott napon a piacra, onnan mennyit vitt eladatlan haza), a piacokon pedig legkevesebb a terület 40%-t a kistermelőknek kell fenntartani. A piacokat üzemeltetőknek kötelező az állati eredetű termékek (hús, tej) árusításához megfelelő körülményeket biztosítani.
Az általános tudnivalók tudomásulvétele mellett a tanácsosoknak a vonatkozó illetékek összegében kellett döntéseket hozni. Eszerint 50 lejbe kerül a kistermelői igazolvány – ez mindenkinek kell, azoknak is, akik nem kereskednek, csupán a terményüket szállítják, és közúti ellenőrzéskor ezt mutatják fel. Ennek félévente esedékes érvényesség-megújítása 10 lej. Akik forgalmazással is foglalkoznak, azoknak úgynevezett eladási könyvük is kell legyen, ennek ára 20 lej.
A javaslat ellen szavazott 5 tanácsos (4 EMNP-s és 1 RMDSZ-es), akiknek nem a helyben érvényes összegek ellen volt kifogásuk, hanem a törvény egésze ellen, ami ellenben nem tartozik kompetenciájukba.
(BN)

Keresés