2015. September 17.
Azonnali képviselő-testületi ülésükön három határozatot is hoztak a tanácsosok szerdán.

Úgynevezett azonnali ülést tartott Érmihályfalva képviselő-testülete szerdán délelőtt, amit két sürgős döntést kívánt ügy indokolt. A gyűlésen 12 tanácsos vett részt (1 RMDSZ-es és a négy EMNP-s hiányzott), de így megvolt a 2/3-os jelenlét a szükséges határozatokhoz.
Egyhangúan jóváhagyták, hogy a Báthori István utcai ingatlan, melyben korábban már kapott helyet a speciális oktatásban részt vevő gyerekek osztálya, székhelyül szolgáljon a megyei szinten alakuló új intézmény számára.
Ugyancsak egyhangúan elfogadták, hogy a város, amikor oda kerül a sor, vonatkozó infrastruktúráját annak a közösségnek a rendelkezésére bocsátja, mely a benne résztvevő települések ivóvíz- és csatornahálózatának kiépítéséré alakult.
Még egy döntést is hoztak: visszavonták azt a pár hete hozott határozatot, amelyben a korábbi feltételekkel igényt tartottak a református egyházközség épületeire, oktatási célokból. A határozat az iskolaszék azóta hozott és gyakorlatba is ültette döntése (bizonyos osztályok és napközis csoportok saját épületbe költöztetése nyomán) okafogyottá vált.
(BN)