
A szokásos gólyabáli programba idén az vitt változást, hogy a kultúrházban jelen voltak a magyarországi vendégek is: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium – ahogyan azt Zeffer Tímea helyi iskolaigazgató köszöntőjében elmondta – tavaly óta ápol testvériskolai kapcsolatokat a főgimnáziummal. A vendégek és házigazdáik a hét végén több közös programon is részt vettek (ezekről külön beszámolunk), ezek egyike volt a gólyabál, melyen Tóthné Farkas Zsuzsa aligazgatónő tagja volt a zsűrinek, néhány kollégája és egy busznyi diák pedig a nézőtéren foglalt helyet, a program alatt pedig nem is fukarkodtak a tetszés(vagy nemtetszés)nyilvánításokkal. A zsűri tagja volt még Zeffer Tímea igazgatónő, dr.Dersidan Stefania aligazgató, Nyakó József polgármester, Karsai Attila alpolgármester, Truczkai Erika és Dienes Ilona tanárnők, Turuczkai Henrietta és Szilágyi Dániel diákok.
A megjelenteket elsőként Zeffer Tímea igazgatónő köszöntötte, elmondva, hogy a magyarországi vendégek a Határtalanul nevet viselő, iskolák számára tanulmányi utakat támogató program keretében tartózkodnak Érmihályfalván. Üdvözölte a kilencedikeseket, azt kívánva nekik, hogy érezzék otthon magukat új “második otthonukban”. Ugyancsak üdvözlő szavakat mondott dr.Dersidan Stefania aligazgatónő, majd a kilencedik osztályokból alakult alkalmi tánccsoport produkciója után kezdődött a versengés, melyre már hetekkel korábban megindult a felkészülés. A feladatok között volt megadott szavak használatával szerkesztett bemutatkozás, kedvenc tárgyak eladása, az osztályfőnök arcképének lerajzolása, zene-beazonosítás, tánc, válaszadás kvízkérdésekre, stb.
A zsűri pontszámainak összesítése után kiderült: első helyen végzett a IX.B. osztály gólyapárja (Kiss Virág, Zih Attila), második a IX.kereskedelmi szak (Kővári Nikolett, Szőke Szilárd), harmadik a IX.C. (Somogyi Bianca, Craciun Adrian), negyedik a IX.mechanika szak (Csűri Bianka, Simon Szabolcs), ötödik a IX.A. (Veres Gabriella, Bersenszki Eduárd) és hatodik a IX.kertészeti szak (Mág Bianka, Boka Henrik). Gólyakirálynőnek Veres Gabriellát, gólyakirálynak Szőke Szilárdot választották (legalsó képünkön). A közönségdíjat a kereskedelmi szak párosa nyerte el, a Facebook-közösségi oldalon tartott szavazás nyomán.
A versenyt éjfélig tartott buli követte.