Baleset Érmihályfalva és Tarcsa között

Baleset Érmihályfalva és Tarcsa között
2014. December 2.
Könnyebb személyi sérüléseket okozó baleset történt péntek reggel Érmihályfalva és Tarcsa között.
/vlm/Image/Show/84/
(Illusztráció)

A rendőrség hétfőn reggel kiadott sajtóközleménye szerint a baleset pénteken reggel 7.40 órakor történt a két település között. Egy érmihályfalvi illetőségű 36 éves férfi a rendőrség megállapítása szerint nem az időjárási viszonyoknak megfelelő sebességgel haladt járművével és közben, hogy elkerülje az ütközést egy előtte haladó szekérrel, az ellenkező irányú forgalmi sávba irányította autóját. Éppen akkor ért oda szemből egy szabályosan közlekedő, egy 22 éves érsemjéni lakos által vezetett autó. Az ütközés következtében mindkét járművezető, illetve a szabályosan közlekedő járműben tartózkodó utas is könnyebb sérüléseket szenvedett.
A közlemény szerint a hatóság még folytatja a nyomozást a baleset pontos körülményeinek megállapítására.