Bizottsági tagokról szavaztak

Bizottsági tagokról szavaztak
2019. December 23.
A civil szervezetek pályázatait elbíráló, és az esetleges óvásokat kivizsgáló bizottságok tagjait választották meg.
/vlm/Image/Show/84/
Hétfőn délelőtt tartotta idei utolsó ülését a Helyi Tanács.
A napirend egyik pontja volt, hogy a civil szervezetek támogatásának szabályzata kapcsán meg kellett alakítani a pályázatok elbíráló bizottságát, illetve az esetleges óvásokról döntőt.
A határozati javaslat szerint az elbíráló bizottság 5 tagú lett volna, amiből 3 fő a városházi alkalmazottakból kerül ki, 2 főt pedig a tanácsosi testület ad, saját létszámából.
Többen is felszólaltak, javasolva, hogy növeljék a létszámot, az “ellenzéki” pártok azzal érvelve, hogy ne csak a többségben lévő RMDSZ adjon tagokat. Pap Sándor javasolta: a hivatali alkalmazottak mellé minden, a 17 tagú Helyi Tanácsban lévő párt delegáljon egy-egy személyt.
A két határozati javaslat közül utóbbit leszavazták, az előbbi mentén pedig megtartották a név szerinti javaslatokat. A titkos szavazás nyomán kiderült: mégis érvényesült a módosító javaslat, hiszen több párt is képviselteti magát a 7 tagúvá lett grémiumban: a 3 hivatali munkatárs mellett Czeglédi Júlia (EMNP, 17 szavazat), Zima Marius (PNL, 17 szavazat), Chis Gheorghe (RMDSZ, 12 szavazat) és Boda Brigitta (RMDSZ, 11 szavazat).
A fellebbezéseket elbíráló 3 tagú bizottságba, a 2 hivatali alkalmazott mellé Kovács Attila (RMDSZ, 10 szavazat) került.
A voksolások után a módosult napirendi pont egészét a tanácsosok egyhangúan megszavazták.
Mindkét bizottságba a Városháza tagjait a polgármester fogja megnevezni.

Keresés