
A Prefektúrától érkezett értesítés nyomán az önkormányzat felhívja a lakosság figyelmét: a 2008/260. számú törvény értelmében mind a jogi, mind a magánszemélyek kötelesek a tulajdonukban lévő lakóépületekre biztosítást kötni természeti katasztrófákból (földrengés, földcsuszamlás, árvíz) adódó károk esetére. Ez vonatkozik a városokban és a falvakban lakókra egyaránt.
Ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy az említett törvény 22. paragrafusa 1. bekezdésének értelmében azok, akik nem kötnek biztosítást, egy esetleges természeti csapás után nem kaphatnak semmilyen kártérítést sem az állami, se a helyi költségvetésből a károk enyhítésére.
A fentiek fényében a közlemény kiadója kéri az érintetteket, a lehető legrövidebb időn belül kössék meg a kötelező biztosítást a tulajdonukban lévő épületekre.