
Az egy héttel korábbinál jóval enyhébb hőmérsékletű, de napsütéses időben a szentmise az ünnepélyes bevonulással kezdődött, majd a szertartás részeként Bogdán István plébános tájékoztatta a püspököt, hogy a bérmálásra várók megfelelő oktatásban részesültek, méltóak a szentség felvételére. Szentbeszédében a püspök egyebek mellett arról szólt, hogy manapság sokféle tapasztalatban és információban van részünk, alig lehet kiválogatni, mit fogadjunk be, s mit nem. A bérmálás egy olyan isteni ajándék, mely “nem az interneten keresztül valósul meg”, nem mindennapi dolog, ezért nem akárhogyan közelítünk hozzá. A mai világ forgatagában érezhetjük: nem vagyunk egyedül, Isten a maga képére teremtett bennünket, még sincs két egyforma ember, éppen ezért kell felismerni az egyediségünkben rejlő lehetőséget. A bérmálkozás nem “kibérmálkozás” az egyházból, vagyis az egyházzal és a közösséggel történő kapcsolat megszakítása, hanem éppenséggel a “bebérmálkozás” (ahogyan a püspök egy korábbi alkalommal hallotta megnevezni), vagyis a közössé részévé válás, a helyié, az egyházmegyéé és a világegyházé, magyarázta Böcskei László, kinek kérdéseire válaszolva a bérmálkozók ezután megerősítették keresztségi fogadalmukat.
Ezt követte a szentség kiszolgáltatása, melyben a püspök segítségére volt Bogdán István plébános és Bakos Gábor segédlelkész volt, közben a Jubilate Deo kórus énekelt. A bérmálkozók, a bérmakeresztszülők kezeivel vállukon, sorra járultak a püspök elé, érdekes volt megfigyelni, hogy míg egyesek meghatódva, szemlesütve, mások, bizonyára nem kevésbé meghatódva, ám bátran az egyházfő szemébe nézve élték át a felemelő pillanatot. Talán nem túlzás ritkaságszámba menőnek nevezni, hogy az utolsó előtti bérmálkozó, egy fiatalember, miután fogadta a szentséget, immár megbérmáltként a mögötte következő, addig egyedül állt társa mögé került, így lett egy percen belül megbérmált fiatal, illetve bérmakeresztapa is. A szentmise végén a köszönet szavai hangzottak el, majd megtörtént a templom előtti lépcsőn a közös fotó elkészítése, illetve kiosztották a bérmálási emléklapokat is.